A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)

KOMOLY Pál: A szegedi ágostai hitvallású evangélikus egyházközség története 1836-1821

Az 1855 július 7-én tartott tanácsi ülésből — a felsőbb helyről érkezett leirat folytán — egy ima- és iskolaház felépítésére szükséges teleknek, miként történt ál­taladásáról. A kérdéses ima- és iskolaház felépítésére szükséges teleknek az ágos­tai hitvallású község nevére leendő átírása tekintetéből hatósági bizonyítvány ki­adása szükséges. 6 Szeged városában lakó ágostai hitvallást követők már felruházva lévén s ugyan azok Szeged város által azon kedvezményekben is részesülnek, hogy az általuk fel­állítandó ima- és iskolaházhoz szükséges telek ingyen adható s a városnak minden terhében annak minden lakosaival egyenlően osztozó polgárai ők is megérdemel­ni hiszik ugyan azon pártfogást, melyet a város nevezett hitfelekezetbeli rokonai iránt széplelkűen viseltetett. Miután a részükről kimutatott és felsőbb helyre terjesztendő kérvényből a Fő­nökség meggyőződött arról, hogy a helvét hitvallást követők Szegeden máris na­gyobb számmal vannak mint az ágostai hitvallást követők, s köztük igen sokan olyanok, akik a magas kormány szolgálatában állnak. Azon biztos hitben, hogy a felebaráti szeretet, mely az ágostai hitvallást követőket oly dicséretes széplelkűen felölelte, sokkal melegebb, minden elfogultságtól mentes, önzéstől tisztább keb­lekben él, mint sem, hogy a hasonló pártfogásért esdő helvét hitvallásnak egy ked­vezően mellőznének. A községi választmány a Csongrád megyei főnökség részéről felhívják, hogy ezt a felebaráti szeretetét az ágostai evangélikus hitvallásúakra is kiterjesszék, azokat egy ima- és iskolaház felállításához szükséges célszerű és al­kalmas „fundus"-hoz ingyen megajándékozni szíveskedjék. 7 Az 1400 négyszögöles telek az ágostai hitvallású evangélikusoknak ima- és is­kolaház építésére még 1854 évben díj nélkül volt átengedve azon feltétellel, hogy azon telket egyedül csak a kért és semmi más egyéb célra használhassa, s az ima­és iskolaház építésének kezdetbe vétele előtt be sem keríthesse és hogy minden átiratási költség az egyházközséget illeti. 8 Az 1856 szeptember 25-én kelt birtok átruházási bizonyítvány a következők­ben hangzik: A Szabad kir. Szeged város polgármesteri hivatala általa és Tanács-a részéről ezennel hitelesen bizonyítjuk, hogy a helybeli ágostai hitvallású evangéli­kus község által egy ima- és iskolaház felépítésére, e város község Választmánya 1854 évi 170 számú határozatával díj nélkül odaajánlott, Rókus külvárosban a Szép utcában helyezett 1400 négyszögölből álló teleknek oly feltétellel, hogy azt csak imaház és iskola célra használhatja. Az építkezés megkezdése előtt be sem keríthesse, ellenkező esetben a telek bármikor a város birtokába visszakerül. 9 Az ágostai hitvallású evangélikusok részére a város által oda ajánlott telek 1857 január 18-án a helyszínen adott át. 10 Az ágostai evangélikus egyház részére adományozott iskola és imaház telek oly gödrös és mocsaras, hogy annak használhatóvá tétele végett feltöltése szüksé­ges. A feltöltéshez azonnal hozzá kellett fogni és 1858 márciusáig fele már meg is 6 Ua. 5275/1855. kgy. 7 CsmL. Csongrád megye Cs.kir. Elnöksége Szeged 692/1856.sz. 8 CsmL. Szeged város közgyűlési jegyzőkönyv 2026/1856. kgy. 9 Ua. 8022/1856. kgy. 10 Ua. 1857. január 27-i jegyzőkönyv.

Next

/
Thumbnails
Contents