A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)

KÜRTI Béla: Jaksa János és Móra Ferenc levelezése

S most még hozzá a fizetésünket is leszállították. Sajnos Szegedről is visszajött minden iratom azzal a megjegyzéssel, hogy a választás nem volt teljesíthető ez al­kalommal. Ugy látszik itt kell bepenészednem, pedig már éppen elég volt 3 éve s most a 4. éve! — Osztatlan I-VL oszt. és egész napos tanítás. Kedves Igazgató Úr! Kedves Feri Bátyám! Nem-e jó volna ha lenne szíves írni egy keveset rólam, hogy evvel a régészettel, ásatással foglalkozom s Felsőpusztaszeren és környékén is figyelem s az iskolá­ban tanítás közben is felhívom a gyermekek figyelmét ezekre a dolgokra és a fel­nőtteknek is népművelés keretében. Beküldeném a Kecskeméti Közlöny számára s ha a városban olvasnának valamit Rólam, talán hamarább és könnyebben bejut> hatnék Kecskemétre. Mert Kecskeméten így jobban tudnék boldogulni és bejutni, ha egy cikk jelenne meg az újságban. Annál is inkább, mivel Felsőpusztaszer Kecs­keméthez tartozik. Ha nem okoznék evvel megterhelést, úgy nagyon szépen kérném kegyes és szí­ves támogatását ebben az ügyben. Különben ezt a Kedves Jó Igazgató Úr bölcs és atyai belátására bízom! Maradtam kiváló és mély tisztelettel: Jaksa János Felsőpusztaszer, 1931. okt. 22-én Móra azonnal válaszol, finoman elutasítva a kínos kérést: 18. Móra Ferenc — Jaksa Jánoshoz Nagys. Jaksa János tanító úrnak Felsőpusztaszer, Árpádhalmi iskola u. p. Kistelek Kedves Öcsém! Szíves soraidra betegágyból felelek. A minap valamelyik ásatáson orbáncot szedtem fel s most második hete fekszem. Ebben az évben már aligha leszek aktív, mint ásató, mert ha fellábadok, valahová szanatóriumba kell befeküdnöm. Ami a Ferdinánd-féle érmeket illeti, azoknak muzeális értéke csekély, mert igen közönségesek. A most lelt példányok valószínűleg a török dúlás elején elpusz­tult Pálmonostora helyéről valók. Inkább azért, hogy a találó el ne kedvetlenedjen, adj neki egy pengőt, írás ellenében s alkalmilag ha bentjársz Szegeden, megtérítem azt neked. 86 Tóthot is megilleti a pengő, — azt hiszem, így hívják a pusztaszeri csősz fiát — s én abban a hitben voltam, hogy már rég meg is kapta Seiler Lajostól, 84 ld. korábbi megjegyzéseinket a 74. jegyzetben 85 A válasz fogalmazványa Jaksa levelének hátoldalán; a missilis géppel írt, hivatalos levélpapíron, az aláírás ceruzás. 86 A pénzek múzeumba kerüléséről nincs információm.

Next

/
Thumbnails
Contents