A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)
KÜRTI Béla: Jaksa János és Móra Ferenc levelezése
A mi most már a csontvázak sorsát illeti, a múzeumba való beszállításukról nem lehet szó: először a szállítás roppant költsége, másodszor céltalansága miatt. Múzeumba csak olyan csontváz kerül, a melynek szép mellékletei vannak, maga a puszta csontváz nem mutogatni való. Abban igazad van, hogy eredményt csak rendszeres ásatással lehet produkálni. Viszont Tömörkény megközelítése oly nehéz s egy ilyen kirándulás oly költséges — az én időveszteségemet is számítva, mert az én 20 pengő napidíjamat nem veszem fel, hogy több maradjon napszámra — hogy nem nagy kedvem van megint elpazarolni néhány napot a bizonytalanra. Azért arra kérnélek, tégy még egy próbát s tárj fel még egy-két sírt. T. i. Gyovai, 71 mint mondja, talált bögréket s gondolom, ezt nem kitalálásképp mondja. Ha a szava megbízható, akkor ott hun-avar temetőnek kell lenni, — ha azonban a többi sírban sincs melléklet, akkor a temető középkori s nem érdekel bennünket. De remélem, az előbbi feltevés válik be. Úgy látszik azonban, kirablott sírok is vannak ott, — legalább az össze vissza csontok és koponyák ezt mutatják. A napszámban, ha muszáj, elmehetsz 2 P 50 fillérig is. De természetesen csak az esetben kérem a szívességedet, ha nem okozok vele neked különösebb alkalmatlanságot. S csak akkor, a mikor ráérsz. A héten Klárafalván teszünk próbát, 72 — de ha te eredményt tudsz jelenteni, akkor itt abbahagyjuk s hozzátok megyünk. Igaz barátsággal öreg híved: Móra Ferenc Jaksa János beérkezett válaszlevele ugyancsak elveszett, 73 de Jaksa tulajdonából ismerjük az arra megküldött Móra-választ: 16. Móra Ferenc — Jaksa Jánoshoz Szeged, 1931. VI. 29. Kedves Öcsém, Tonelli főtitkár úr éppen nálam járt ma reggel, mikor a leveled jött. Mint tőle értesülök, sajnos, nem aktuális a dolog, mert hiába hirdettek új pályázatot, nem kerül sora választásra, állásnélküli tanítókat helyeznek el ezekben az állásokban. 74 Ellen71 A terület tulajdonosa, vagy bérlője Gyovai Lajos volt. 72 Nagy valószínűséggel itt is csak egy tervezett klárafalvi kiszállásról lehet szó, amire ténylegesen később került sor; ugyanis a múzeumi nyüvántartások szerint a Klárafalva-B, -C lelőhelyek feltárására 1931. július 13-22. ül. szept. 15-19. közt került sor. 73 Iktatókönyv: 338/1931. Tömörkényi ásatás ügyében Jaksa J. levele. 1931. VI. 29. - A Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum hivatalos iratanyagából módszeresen „elvesztek" a régészeti bejelentéseket tartalmazó ügyiratok. Számos más hiányzó irattal együtt ezeket Szőke Mihály 1945-1950 közti „selejtező" tevékenységével hozzuk kapcsolatba. 74 Már 1931. februárjában ismert volt a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete, amely előírta, hogy az iskolaszékek nem tölthetik be az államsegélyes tanítói állásokat, csak a miniszter nevezheti ki oda az új oktatókat, (ld. Csongrádvármegye Hivatalos Lapja 1931. február 22. 3.) — Az iskolai tanítóválasztásokról: Megválasztották az Iparostanonciskola új tanárait. (10 helyre 57 pályázat érkezett) Szegedi Napló 1931. jún. 10. 3. (Igazgató: Antal Dénes lett.) A szegedi tulajdonú