A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)

BALÁZS György: A városházi tisztviselők és alkalmazottak helyzete Szentesen 1920-1944 között

helypénzszedő kiemelten 80-80 pengő, a többi rendes helypénzszedő fejenként 40 pengő segélyt tehetett a család asztalára, — összesen: 600 pengő. A 42 nyugdíjas városi tisztviselő, alkalmazott és szolga együttesen 2224 pengő 68 fillért kapott. Ezek árváinak, özvegyeinek, — 33 személynek segély címén a város összesen 818 pengő és 29fillért fizetett ki. Az előzőek 10 pengőtől 130 pengőig, az utóbbiak 10 pengő 80 fillértől 102 pengőig részesültek a szeretet ünnepére megsegítésben. A város karácsonyi segély címen együttesen 18 594 pengő és 23 fillért utalt ki. A segélyek kiutalhatósága körül azonban némi nézeteltérés is támadt. A közgyűlésen felszólaló Gilicze János városi képviselő kijelentette, hogy csak az árvák megsegítésével ért egyet, a „tisztviselők csak megélnek valahogy," s az indítvány elvetését kérte. Zsoldos Ferenc városi képviselő is a javaslat ellen foglalt állást. A felállással megejtett szavazáson 49 képviselő a tanács indítványa mellett döntött, 31 közgyűlési tag pedig Gilicze és Zsoldos elutasító javaslatával értett egyet,

136 tehát 18 többséggel a tanács indítványa ment keresztül. Mindenek előtt a segélyek kiutalhatóságával kapcsolatosan elmondható, hogy a megjelent városi képviselők nagyobb hányada kötelességének érezte, hogy a város tisztikarának, alkalmazottainak ez alkalommal is a segítségére legyen, s a karácsonyi ünnepeket szebbé tegye. Az is igaz, hogy a jelenlevő 80 képviselő közül 61,25 %-a tartotta jogosnak a segélyek megszavazását, 38,75 %-a pedig ellene foglalt állást. Hogy ez utóbbiakat mi indította az ellenszavazásra, annak a rendelkezésükre álló forrásokban nincs nyoma, az indítványt elvető Gilicze sem utalt rá. Tekintettel arra, hogy a városi tanács sem jelölte meg indítványában a kiutalandó 18.549 pengő és 23 fillér segély forrását, valószínűnek kell tartanunk, hogy pótadókivetés útján gondolta megoldani, s ezt nem helyeselte a kisebbségi képviselő csoport. A segélyek összegének megállapításánál viszont az látható, hogy az apparátusban elfoglalt beosztások alapján történt, a fizetési kategóriák szerint, s ezek az összegek egy havi fizetést tettek ki. Az egyén életkörülményei, anyagi helyzete a segélyek megítélésénél — amint az kitűnik — nem lettek figyelembe véve, a vezérelv a hierarchiában elfoglalt hely volt, szociális szempontok tehát itt sem kaptak teret. Az előzőekben felsoroltakból az a kép tárul elénk, hogy 1927-tel lezárultak a város tisztviselőinek, alkalmazottainak helyzetét meghatározó nagyobb kérdések; megtörténtek új munkaköri besorolások, rendezték a fizetéseket, a nyugdíjakat, s a pótlékokat ehhez igazították. Ezeknek ellenére az elkövetkezendőkben még volt mit tenni egyes tisztviselők, alkalmazottak helyzetének további javítására. Rendezetlen maradt például a városházi díjnokok lakbérpótléka. E miatt a megyei törvényhatósági bizottsághoz fordultak fellebbezési kérelemmel, s az alispán utasította a városi tanácsot, hogy az alkalmazásban álló díjnokoknak 1924. július 1-től 1927. december 31-ig terjedően visszamenőleg lakbérpótlék címen 9286 pengő és 08 fillért fizettessen ki. 1928. január 1-től pedig a városnál ténylegesen szolgálatban álló díjnokoknak a kormány rendeletében megállapított lakbérpótlékot folyósíttassa.

13

' Arról az iratok nem tájékoztatnak bennünket, hogy a fellebbezés 136 CSML SzL Szentes v. Közgy. jkv. 1927. 305/kgy. sz. 137 CSML SzL Szentes v. Közgy. jkv. 1928. 9/kgy. sz.