A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)

DÖMÖTÖR János: Egy szobor történetei. Pásztor János: I. világháborús hősi emlékmű

Kifogás merült fel amiatt, hogy a talapzat nem tömör haraszti mészkőből készült, hanem a mészkőváz belsejét betonnal töltötték ki. Az Országos Művészeti Tanács szakvéleménye szerint azonban statikai szempontból teljesen közömbös, hogy a talapzat tisztán mészkőből áll, vagy a burkolat mészkő és a belseje beton. Az emlékmű tehát elkészült, de a korábbi gyakorlattól eltérően ünnepélyes felavatására nem került sor. Egy alkalommal, amikor már közelségbe került a bronzöntés befejezése, az avatásra felkérték Horthy kormányzót, aki ezt el is vállalta. A felállítás helye körüli huza-vona azonban semmissé tette a kitűzött időpontot, így végül minden ceremónia nélkül „használatba vették" az emlékművet: koszorúzták, tisztelegtek előtte a frontharcosok, stb. így persze eldőlt az a vita is, hogy helyi, vagy országos rendezvény legyen az avatás, nem lett se ilyen, se olyan. Hódmezővásárhely városa — ha kissé késve is — méltó emléket állított több mint kétezer hősi halottjának. A választott huszár motívum összefüggésben állt azzal, hogy a cs. és kir. 4-es huszárezred személyi állományának jelentős részét a Vásárhelyről bevonultak alkották. (Ennek az ezrednek az emlékét egyébként két, 1939-ben elhelyezett tábla is őrzi a református Új-templom és a római katolikus Szent István templom falán.) Teljesült az egyéb fegyvernemekkel kapcsolatos óhaj is: a talapzat két oldalának bronzdomborművein a gyalogosokat és tüzéreket jelenítette meg a szobrászművész. A reliefek részben három dimenziósak, mert egyes figurák kiemelkednek a háttérből. Pásztor János egyébként jól választotta ki a két fegyvernemet jellemző motívumokat. Az egyik domborművön három, sisakos, és szuronyos katona indul rohamra. Egy bajtársuk már a földre rogyott, hátul pedig egy a trombitáját fújja. A másik oldalon három tüzér tol egy ágyút, mögöttük egy társuk lövedéket tart a kezében. Az emlékmű homlokzatán heraldikai dísz nélküli faragott városcímer látható. Alatta a következő felirat olvasható: „Azoknak, kik mindent áldoztak — 1914-1918" Pásztor János alkotása a kor emlékmű-szobrászatának a szellemében fogant: élethű és részletgazdag. A ló és lovas egysége teljes. Az ágaskodó ló és a kivont kardos huszár lendületes, dinamikus. A szobor statikai megoldása, mely a ló hátsó lábait és farkát használja támasztékul, rokon a parlament melletti Rákóczi-szobor megoldásával. Az első világháború utáni nagyszámú hősi emlékmű többsége rohamozó, gránátvető katona, sebesült, meghalt harcost karjában tartó nőalak kompozíció volt. Vásárhely a lovashuszár emlékművel ezeknél monumentálisabb alkotást állított a város főterének hangsúlyos részére. Az emlékmű térbe helyezése is szerencsés, mert megfelelő szembeni és oldalirányú, körplasztikai rálátást enged, egyben kellő méretű ahhoz, hogy a mögötte levő városháza ne nyomja el. A térbeli helyzetet átmenetileg módosította az, hogy az ötvenes években körülötte 100-120 cm-re lemélyítették a talajt. Ezáltal tömege kissé lebegővé vált, vesztett monumentális hatásából. Ezt 1999-ben visszatöltéssel megszüntették, helyreállítva az eredeti állapotot. A történetnek azonban még nincs vége, mert néhány éve már megjelentek a ló lábain hajszálrepedések. Az idő múltával a repedések nyúltak és szélesedtek. A szakszerű vizsgálat és feltárás során az is kiderült, hogy a mű vasszerkezetével sincs minden rendben, azt is ki kell cserélni. A restaurálási munkálatok vezetésével Návay Sándor szobrászművészt bízta meg a város. A huszárt 2000 július 6-án emelték le talapzatáról. Návay Sándor a DELEP egykori szegedi üzemcsarnoká-