A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

FÁRI Irén – NAGY Ádám: Válogatás korai tiszai képeslapokból

1879. március 12-én hajnalban, az évek óta fenyegető veszély valósággá vált. Szegedet, az ország akkori második legnépesebb városát órák alatt romba döntötte a folyó. A hírre a helyszínre siető fotósok több felvétel-sorozatot készítettek a megdöbbentő látványról. A képek ugyan nem járhatták be a világsajtót, mivel az akkori technika nem tette lehetővé a fotók nyomdai úton való sokszorosítását, egyelőre csak a fényképekről készült metszeteket vagy rajzokat közölték, a hír mégis Európa-szerte együttérzést váltott ki. Több országban adakozás indult az újjáépítés megsegítésére. Ezt segítőkészséget örökítették meg a szegediek úgy, hogy a város újonnan kialakított nagykörútjának egyes szakaszait az adakozó országok fővárosainak nevével nevezték el. Az árvízi képek nemcsak Szeged városfejlődésének fontos dokumentumai, hanem a Tisza romboló hajlamának máig elszomorító s mindenkor figyelmeztető erejű emlékei maradnak. E sokat idézett képeken kívül a Tisza szebbik, békés, nyugodt, hétköznapi arcát általában ritkábban idézik egy-egy történet kíséretében. A korabeli képeslapok pedig erre is több példát mutatnak. A nyomdai úton sokszorosított, nagy példányszámban kiadott, postai úton forgalmazott, illusztrációt tartalmazó levelezőlapok a magyarországi megjelenésük után (1890-es évek) ugyanúgy mint Európában, hamar nagy népszerűségre tettek szert. Az üzenetben a kép ugyanolyan fontos, mint a szöveg, amit hordoz. Érzéseket, hangulatot közvetít, az adott kor sajátosságait örökíti meg. A képeslapok elterjedésének ideje egybeesett néhány hagyományos mesterség átalakulásával, eltűnésével: pl. a ló vontatással közlekedő vízi járművek, a tetejes fahajók készítése és használata, a kishalászok régi eszközkészletükkel, vagy a vízimalmok megszűnése. Ugyanakkor a polgári életmód eredményeként egy új „iparág" jelent meg, nevezetesen a szabadidő eltöltésének módozatai: a sport és a vízpart újfajta hasznosítása. Az újra, az érdekesre, csakúgy mint a ritkaságra, a képeslapkiadók mindig felfigyeltek. így kerekedik egésszé a Tisza változó, sokszínű arca, s válik a folyó partján élő emberek mindennapjává. A mülenniumi ünnepségek alkalmából jelentek meg az első hazai képeslapok. Hamarosan a vidéki kiadók, elsősorban könyv- és papírkereskedők, nyomdatulajdonosok is követték a fővárosi példát, nagy számban adták ki a helyi nevezetességeket megmutató lapokat. A romjaiból újjászületett, palotás Szegeden volt bőven képeslapra kívánkozó téma. De a kisebb városokról és falvakról is készültek lapok, ottani vagy környékbeli fényképész, kereskedő kiadásában. Fővárosi kiadót jelent a K. J. monogram — Knöpfmacher József nyomdáját, aki főként az 1910-es években sok vidéki, köztük szegedi képeslapot is jegyzett vagy egyedüli kiadóként, vagy helyi kiadóval társulva. Az Endrényi testvérek, Lajos és Imre nyomdájában készült a legrégibb múltra visszatekintő szegedi újság, a Szegedi Híradó (1859-ben indult), amelynek 1890-ben lettek kiadótulajdonosai, majd 1893-tól Endrényi Imre adta ki és nyomta a lapot 1925-ig, annak megszűnéséig. A szegedi címtárak Endrényi Imrét mint könyvkereskedőt jegyzik, 1898-ban a Kelemen u. 11., 1921-ben a Kelemen u. 7. szám alatt. A másik jelentős szegedi képeslapkiadó Grünwald Herman szintén könyvkereskedő a Bástya u. 17. szám alatt. Neve az 1907-es és az 1921-es címtárban is szerepel. Juhász István könyvkereskedése a Gizella tér 4. sz. alatt az 191 l-es és 1921-es címtárban is megtalálható. Működési idejük alatt kereskedői tevékenységüket képeslapkiadással és forgalmazással bővítették.