A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

MEDGYESI Konstantin: Mindszenty bíboros és a Marosmenti Mária-napok

Kérjük Bugár elvtársat, hogy postafordultával küldjön részletes jelentést, illet­ve magyarázatot a fentiekre vonatkozóan. Kérjük az ügy azonnali részletes kivizs­gálását. Egyben kérjük három példányban való megküldését Hamvas püspök által ki­adott prospektusnak is, melyben a „Boldogasszony anyám" kezdetű egyházi ének benne van. Várjuk az Elvtársak sürgős válaszát! Szabadság! Aláírás olvashatatlan 11. Bugár János levele Farkas Mihálynak 169 Magyar Dolgozók Pártja Csanádmegyei Pártbizottsága. Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének Farkas Mihály elvtárs. Kedves elvtárs! Az 1948. V. 24-én hozzánk intézett Mindszenty gyűléssel kap­csolatos levélre válaszolva a következő a megállapításunk. A Csanádpalotai Nemzeti Bizottság tagjai egyáltalán nem foglalkoztak a Mindszenty Márianapra való toborzással és erről nem is tudnak semmit. Megálla­pításunk az, hogy a pártszervezetünk vezetősége részéről sem tudnak erről. Sőt, a csanádpalotai Nemzeti Bizottság tagjai aktívan bekapcsolódtak a MDP megyebi­zottsága által kezdeményezett Szabad Föld Tavaszi Vasárnapok megtartásában Csanádpalotán. A dombegyházi pártszervezet vezetőségünk pedig szintén nem vett részt a Mindszenty Márianapra való toborzásban. Azt azonban itt még nem sikerült meg­állapítanunk, hogy egyes párttagunk nem vett>e részt a Mindszenty Márianapra való agitációban. Mellékelten három példányban megküldjük dr. Hamvas püspök által kiadott prospektusnak „Boldogasszony Anyánk" kezdetű egyházi éneket. Makó, 1948. május 26. Bugár János Megyei titkár 169 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents