A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

MEDGYESI Konstantin: Mindszenty bíboros és a Marosmenti Mária-napok

nak. Legtöbbször azonban önmagától von el valamit, hogy gyermekén segítsen. És akkor megkérte a fiát megalázkodva, hogy testvérén segítsen. Az megint azt válaszolta, hogy előmenetelében gátolja a közbelépés, nem tehet semmit. De az édesanya rimánkodva végtére is az alezredes fiú megírja a kérvényt és csak annyit ír a kérvénybe: egy öregasszony van egy szeretett fia, aki fogoly, és az édesanyának minden vigasztalása az volna, ha a fiának elengednék a nagyon megérdemelt büntetését. Tehát ez a testvér megtagadta írásban a testvért és az édesanyát. Úgy írta meg, mintha semmi köze nem volna a kettőhöz. Féltette az előrehaladását és ezzel tört vágott bele az édesanya szívébe. De az édesanya mégis örült ennek a kérvénynek is, mert utánna [utána] karjaiba ölelhette szeretett gyermekét, akit szabadon bocsájtottak. Ez az édesanyának a lelkisége, és a hitvüagon túlmenően, ebből a természeti távlatból megértem, hogy miért szereti az ember, különösen nyomorúságának napjaiban az anyát és a Golgota óta az emberiség édesanyját, Szűz Máriát. Amikor mi most kigyújtjuk a sebes nemzetnek, a sebes országnak különböző pontjain a Mária napoknak a tüzeit és kigyújtjuk Makón is, Marosmentén a Havi Boldogasszony több évszázados kegy elemképé [nek] a tövében a szeretetnek és a ragaszkodásnak a tüzeit és fáklyáit, akkor mi voltaképpen nem teszünk mást, mint rámutatunk és tudatossá tesszük azt a lelkünkben élő régi tudatosságot, hogy jöjjünk vissza a lelkünkbe, minden ember lelkébe, hogy nem csak a föld van, nem csak anyag van a mi életünkben. Nemcsak test van, és nem csak vér van, hanem van fölöttünk Isten, Mennyei Atyánk. Van nekünk hallhatatlan lelkünk, és van egy szál, a vallásnak és az erkölcsnek a szála. Az Isten és az ember halhatatlan lelke között, és ez a szál kiteljesedik itt a földön, és egy egész testvér vonalat von össze, mert ebben a viszonyban, és így fogva fel a kérdést minden ember nekem testvérem. És van nekünk egy édesanyánk az égen és a földön, és azt akarjuk, hogy ez az édesanyai szeretet vonuljon ki mezeinkre és a törődött mezei munkások lelkébe, és vonuljon be a városokba a munkások közé, a hivatalok levegőjébe, és ez az édesanyai szeretet töltse be életünket, a gyűlölet, a bosszú és a csattogó fogaknak a helyébe. /Nagy taps/ Úgy szerette Isten a világot, és úgy szerette Isten anyja is a világot, hogy az Isten és az Isten anyja is egyszülött fiát adta a világért, hogy minden és mindenki, ami és aki benne hiszen, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. De mi akarjuk is az édesanyai szeretetnek a megnyilatkozásait élvezni a mi iskoláinkban, gyermekeink nevelése közben és körében. /Nagy taps/ Az a szomorú emlékű, gyászos történelmi múltú II. József, a kalapos király fejébe vette az egységesítés gondolatát, és ugyanakkor az iskolák szellemét is az egységesítés ürügyével eléggé lerombolta, és ahogy ő mondotta, megújította. De csak pár esztendő telt el, s máris a Dunántúlnak a vármegyéiben, a vármegyék közgyűlésein, könnyes szemű édesapák állnak fel és elpanaszolják és mindenütt közgyűlési határozatokat hoznak és az egységesítések megszüntetését követelik. Ezeket a közgyűlési határozatokat elküldik Bécsbe, elküldik Pozsonyba, a helytartó Tanácshoz [helytartótanácshoz], hogy a felállított, egységes iskolákból romlott lelkületű ifjúság tér haza a szülői házba, és az új tanárokra, nevelőkre hivatkozva azt hirdetik és azt védelmezik, hogy kétséges, hogy van-e Isten, a vallás, erkölcs üres beszéd, lélek nincs, csak anyag van és a természetet kiélni meg van engedve, és könnyeznek az apák és méginkább sírnak odahaza az édesanyák, /taps/ És