A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)
MEDGYESI Konstantin: Mindszenty bíboros és a Marosmenti Mária-napok
A hercegprímás köszöntése. A kép jobb oldalán Szilas József Makó-belvárosi káplán Mindszenty Józsefet a csanádi egyházmegye határában — Földeák felett — Raskó Sándor prelátus, püspöki helynök, Földeákon Kapossy Gyula püspöki tanácsos köszöntötte. Makó város határában Csepregi prelátus mondott üdvözlő beszédet, amelyben a makói esperes-plébános kiemelte a makóiak szorgalmát, földszeretetét, s lakóhelyükhöz való ragaszkodását. 93 Utána egy kisleány virágcsokrot adott át a hercegprímásnak, aki röviden szólt a megjelentekhez. Mindszenty nyitott autója előtt 600 kerékpáros és 85 tagú lovasbandérium haladt. Az újvárosi templomnál „a hatalmas tömeg leszállásra késztette a bíborost." 94 Szabó Ferenc plébános köszöntőjében kérte a hercegprímást, hogy az este folyamán jöjjön ki az újvárosi templomba, a szentségimádásra. („Nem elég neki, hogy Czapik érsek úr tartja a szentórát," — írta naplójába Csepregi.) Ezt követően a menet a közönség sorfala között a Kossuth utca — Szegedi utca — Árpád utca útvonalon jutott el a Szent István térre, ahol addigra „már 45.000 ember sorakozott fel és éljenzéssel üdvözölték Magyarország hercegprímását." 95 Mindszenty József — 6 óra körül — harangok zúgása közepette vonult fel az emelvényre. Hamvas Endre csanádi püspök külön szeretettel köszöntötte Mindszentyt azért a „fáradhatatlan nagy munkáért, amellyel a hitet és a hazaszeretetet erősíti. (...) Mentül inkább támadják és ócsárolják Eminenciádat, annál inkább ragaszkodunk személyéhez és rendíthetetlenül állunk egy emberként mellette (...) Hivatalos fogadtatás nem volt. De a de93 Csn. 1948. május 22. 94 Szív, 1948. május 29. 2. p. 95 Magyar Kurír, 1948. május 25. III. Kiadás. 1. p.