A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

ZOMBORI István: Almai (Aigner-Rengey) Gyula szegedi polgár visszaemlékezése 1848-1849-es honvédszolgálatára

állásainkról egy reggelen Becsére történt megérkezésünkor adatott napiparancsban tudtunkra, hogy a harmadnap múlva érkezendő Mészáros Lázár honvédelmi minister által eszközlendő szemle alkalmával mindenki tisztán köteles megjelenni, kijelentetvén egyúttal, hogy a tisztákodást a honvédség maga eszközlendi. A rendeletnek tisztálkodásra vonatkozott része nagyon megokolt volt, mert magam is minden óvatosságom daczára förtelmes piszkos voltam, de az örökös szolgálat s a földön fekvés miatt honvédségünk kinézése legnagyobb részben utálatos volt. A vett parancsnak eleget teendő még az nap délután századonkint a Tiszához vonulva megkezdtük a mosakodást olykép, hogy két-két ember eggyütt a ruháknak vízbe áztatása után azokat a fenyő lápokon egy fadarabbal mindaddig veregette még tisztának nem látszott, ekkor kicsavartuk s száradás végett kiterigettük, azután pedig — hogy a csavarási ránczok simuljanak meg is húzogattuk s ez által ruhánk néműleg vesztett ugyan kérges kinézéséből, de tisztább csak annyiba lett csupán, hogy a piszok nem az egész szövetet borította, hanem csak csavarási ránczokon csíkokban mutatkozott; — eleget téve a parancsnak is haza húzódtunk, készülvén erősen a holnaputáni rukkolásra, miközben kapitányom közénk jöve figyelmeztetett a bekövetkezendő szemlénéli magunk tartására; én kinek a bakancs már tűrhetetlenségig feltörte lábomat, kapitányomnak mutatva feleletül egyszerűen azt kaptam, húzza fel a sajátját; — elérkezvén a nap — századunk a kapitányunk elé vonult ki még alig vehetetet szemügyre bennünket, már zászlóaljunk őrnagyát Damjanicsot vettük észre lován közeledni, kapitányunk vezény szavára mint a czövek álottunk; mint tizedes az első sorban állva amint Damjanics kimeresztett szemekkel léptet a század előtt — csizmám meglátva kiáltotta „hát úrfi hol a bakancs" bár tudtam hogy katonának sorból beszélni nem szabad, megilletődésemben amint szóllani akartam, kihúzott kardjával elém ugrat mondván — egy szót se, mert ketté vágom fejedet s kapitányomhoz fordulva adta ki a parancsot, hogy nyakig vasba veressen; — a minister által megtartott szemle után szállásainkra menve, magam a történtek feletti izgatottságomban kapitányomhoz botorkáltam, ki mosolyogva kérdé — talán bizon már a büntetést jött sürgetni s szóhoz sem juthattam már is megnyugtatott — hogy ő azt elintézni fogja s elisintézte, mert annak végrehajtása végett parancs kiadva nem lett; — bárha a bajtól illy könnyedén menekültem is, de társaim vicczelődéseinek még sokáig czéltáblájává lettem; — állhatatossan kitűnt ebben boldogult édes atyám unoka testvére Müller Imre kapitány, kivel balsorsom később mint Vásárhelyre helyezett tisztviselővel is összehozott, itt sem szűnt meg az esetet alkalmilag megújítani; rendkívül jól érezte magát, ha volt kinek a dolgot elbeszélni; — kövér ember volt, nevettében a hasa csak úgy dobálódzott. A tulajdonképi beszédem fonalát felvéve, Mészáros Lázár Becsén lettének idejére kell visszatérnem előbb, mert Mészáros Becsére lett küldetésének czélja tulajdonkép az volt, hogy állásáról időközben lemondott Kis Ernőtől a vezényletet átvéve, Bechtold császári tábornoknak adja át, ami is így megtörténvén, Bechtold harmadnapra már Földvár alá vezényelt bennünket s itt kezdődött a dolog vastagabb része; — egy förtelmes zimankós nap hajnalán még alig világosodott értünk Földvár alá, az eső csak úgy zuhogott midőn a sánczokból már ágyú lövésekkel lettünk megtisztelve, szerencsére azonban a golyók fejünk felett repültek, kárt ekkor még nem okoztak, — mire zászlóalyjunk csata rendbe állitatott s ágyúink is egy