A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

ZOMBORI István: Almai (Aigner-Rengey) Gyula szegedi polgár visszaemlékezése 1848-1849-es honvédszolgálatára

története, amelyből kiderül, hogy mennyire fejetlenül történtek az események mind az osztrák, mind az orosz katonaság irányítása, illetve ellentmondó utasításai közepette. Ugyanakkor az is kiderül, hogy itt összetalálkozván ismét a család, édesapja, Imre öccse és ő, elhatározták, hogy ettől kezdve hárman együtt irányítják a sorsukat és ez valóban sikerrel is járt.Végülis a leírt módon sikerült augusztus 27-én mindhármuknak épségben hazatérni Szegedre. Elmondhatjuk, hogy Almai Gyulát családjával együtt valami rendkívüli józanság, kiváló helyzetfelismerés jellemezte. Világosan látszik ez számtalan megjegyzéséből, de kiváltképp a világosi fegyverletétel utáni eseményekből. Amikor számotvet, hogy hármójuk közül csak őneki van félnivalója, akkor e szerint alakítják mindhárman a „családi stratégiát".Amikor azt írja, hogy sem ő, sem családtagjai nem adták le kardjukat, hanem hazavitték és egyéb honvédemlékekkel együtt elrejtették és csak a megtorlás idején, a halálos fenyegetés idején semmisítették meg, ebből jól látszik, hogy az egész forradalom és szabadságharc iránt milyen őszinte elkötelezettséggel viseltetett és az is, hogy ennek az ügynek a kardjuk, illetve az egyéb, részletesen nem említett honvédemlékek jelentették a szimbólumát. Meggyőződésünk, hogy ezen meg nem semmisített emlékek közé tartozott az a följegyzés anyag, amely alapján ez az 1901-ben papírra vetett beszámoló készült. Érdemes megnézni a visszaemlékezés kapcsán említett személyek neveit. Ezek közül az országosan ismert hadvezérekre, személyekre nem kívánunk kitérni. Megpróbáljuk azonban azonosítani azokat a szegedi illetőségű személyeket, akik írásművében szerepelnek. Érdemes megjegyezni azonban, hogy az ismert és név szerint említett személyek mellett furcsa módon nem ír néhány olyan jeles személyről, akik Szeged esetében ismertek voltak, gondolunk elsősorban Osztróvszky Józsefre, Korda Jánosra, Földvári Sándorra, továbbá saját nagybátyjára, a szegedi eseményekben és a forradalom alatt országosan is jelentős szerepet játszó Aigner-Rengey Ferdinándra, akiről még csak említés sem történik. Érdekes módon Kossuth neve is szinte alig került említésre az egész visszaemlékezés kapcsán. Egészen bizonyos, hogy ennek a sajátos tényezőnek az lehet az oka, amit korábban már jeleztünk: nevezetesen, hogy Almai Gyula ezen följegyzéseit vagy az események folyamán párhuzamosan készítette, vagy nem sokkal utána készíthette el. Ezt követően a mintegy öt évtizeden át a kézirathoz hozzá sem nyúlt. Ez után pedig 1901-ben a már a kifejtett okok miatt néhány nap alatt, de maximum 3-4 hét alatt a jelzett írásművét összeállította. Az egy helyen említett és idézett Reizner-féle munkát kivéve, ahol saját rendfokozatát igazolandó idézi az adott oldalt, semmiféle más egyéb hivatkozás nincs. Ami megerősíti azt, hogy egyrészt ideje sem lehetett, hogy a korábban látott, esetleg olvasott és beszerzett információkat ide, a saját munkájába beillessze, másrészt valószínűleg nem is akarta ezekkel a mások által is ismerhető részletekkel és adatokkal kiegészíteni saját munkáját, azon részeket, amelyeket nyilván az általa megnevezett és általunk sajnos, nem ismert két tanú emlékezetének felfrissítésére szánt. Azt pedig, hogy a későbbiekben hozzá sem nyúlt kéziratához, kivéve a már jelzett két utólagos bejegyzést, valamennyien sajnálhatjuk, hiszen így sokkal színesebb lehetett volna a visszaemlékezés.