A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)
TÓTH István: Gyermekszociális gondoskodás Szegeden századelőn (1914-1918)
Az értekezlet lefolyásáról tudósításunk ez: Szalay József dr. elnök nyitotta meg az értekezletet. A Szegedi Gyermektanulmányi Társaság indítványára — mondotta — hívta össze ezt az értekezletet, hogy a legnagyobb veszélynek kitett hadi és árva gyermekek védelme és mentése érdekében társadalmi akció indíttassák. Tapasztaljuk azt, hogy a hadbavonulás által sújtott családok gyermekei leginkább jutottak oly helyzetbe, amely a gyermek testi és lelki egészségét veszélyezteti. Az értekezlet feladata keresni módokat és eszközöket arra nézve, melyek által a gyermek védelme és mentése elérhető lenne. A gyermekrendőrség intézményének megalakítása mutatkozik erre a célra legalkalmasabbnak. Akár hölgyek, akár urak, akik erre vállalkoznak, nem válnak hivatásos rendőrré, közhivatali közeggé, ez csupán egy hatósági megbízásnak volna minősíthető, minek alapján az illető önkéntes munkát vállal magára arra nézve, hogy gyermeket rossz vagy káros cselekedetek elkövetésében megakadályozhat, ha pedig ez nem volna lehetséges szóval vagy telefon jelentésre úgy a katonai és polgári rendőrség segélyét kérheti, aki köteles a bejelentésre segélyt nyújtani és a helyszínén azonnal megjelenni. Sőt ha olyan cselekmény forog fönn, hogy annak bekövetkezése percek alatt megtörténhetik, aminek káros volta nyilvánvaló, ily esetekben jogosítva van tettleg és azonnal közbelépni is a megbízott. A megbízottaknak joguk volna köztereken, nyilvános helyiségekben megjelenni és szükség esetén közbelépni. A megbízottak hatósági igazolvánnyal láttatnának el, amivel magukat mindenkivel szemben igazolhatnák. Ez volna nagykörvonalaiban — mondotta a főkapitány — a gyermekrendőrség feladata és ilyen volna a működése. Ma már a béke korszakára való átmenet foglalkoztatja az összes államokat. Ilyen feladata van a társadalomnak is és ez a jövő generáció megmentése. A Stefánia Szövetség ellátja a csecsemő védelmet két évig kellene egy másik alakulatnak létesülni, amely teljesítené a gyermek védelmét a 18 éves korig. Első és legfontosabb teendő a gyermek egészségének megóvása. E tekintetben arra kell törekednünk, hogy ingyen orvosi kezelés és ingyen gyógyszer biztosíttassék, minden szegény gyermek részére. Számítani kíván e tekintetben a Munkásbiztosító Pénztár támogatására. Kádas Mihály tanár szerint bevonható volna a munkába a jobb magaviseletű iparos és kereskedő tanonc és segéd is. Klug Péter hangsúlyozza, miszerint az egész társadalom rokonszenvesen fogadta a Gyermektanulmányi Társaság által felvetett gondolatot a gyermekrendőrség szervezése iránt, azért örömmel látja a mai értekezleten megjelentek nagy számából, hogy a gondolatot nagyon sokan életrevalónak találták. Budapesten megalakult egy új egyesülés a „Gyermekért!" amely tíz korona tagsági díjjal toborozza híveit. Figyelmeztet arra, nehogy mi is tagdíjjal akarjunk egy új egyesületet alakítani. A gyermekek elzüllésének egyik oka, hogy nincsenek rendszeres iskolai oktatások. Némely iskola hetenként egyszer vagy kétszer adhat tanítást. Indítványozza ,hogy a hatóság kerestessék meg az iránt, hogy az összes intézetek rendeltetésüknek haladéktalanul adassanak vissza.