A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

Ifj. LELE József: A tápairéti és a Szeged tanyai fiatalok művelődési és szórakozási alkalmai

később harmonikán is játszott. Mert amíg a harmóniumot inkább egyházi énekek kísérésére alkalmazták, és az nem volt cipelhető, addig a harmonikát minden előadáskor magukkal vihették. Érdekes viszont, hogy a régi hangszerek - bőrduda, citera, netán nyenyere, illetve körtemuzsika - előadásbani használatára senki sem emlékszik már. Igaz is, hiszen hol vannak már azok a hajdani iskolások és tanyai fiatalok, akik a múlt század végén, illetve századunk legelején születtek, éltek? Amíg az iskolákban elsősorban a betűvetést, a számolást, és az olvasást tanulták a gyerekek, ugyanott hangsúlyos helyet kapott az erkölcsi nevelés, és a hitoktatás. Néhány család mindenütt akadt, akik nem járatták gyermekeiket hittanra, mivel a tanyák között a szombatosok, és a jehovák egy-két családot beszerveztek maguk közé. Számuk azonban sohasem ért el jegyezhető szintet. Ez azt jelenti, hogy a tanyai - benne az alsó-, illetve felsőtanyai terület iskoláit és növendékeit is - a diákság 99 %-a járt hittanra. Bibliai tájékozottságuk révén lehettek elsőáldozók, majd bérmálkozók, de a katekizmus, és a Biblia fokozottabb, bensőbb ismerete keUett akkor is, amikor a fiatalok a házasságra készülődtek, és akkor is, amikor kicsinyeik keresztelőjét ejtették meg. Foltétlen meg keU jegyeznünk, hogy a katolikus fiatalok sem a reformátusokkal, sem más protestáns család gyermekeivel nem házasodtak, sőt, a szombatosokkal és a jehovákkal, hovatovább a zsidókkal semmiképp sem barátkoztak. Nem ártottak egymásnak, csupán haügatólagosan megtűrték a többségben lévő katolikusok őket. Mindegyik más vallásában tisztelték a tényt: „Égy Istent imádunk!" „Énvelem is járt égy Jehova gyerök. Nemigen játszottunk vele. Nem is járt szerepölni, de mégcsak nevetni sé tudott tán" - idézi emlékeit egy ásotthalmi idős asszony. Sok egykori alsótanyai diáktól haUottam, hogy „Mink nagyon sok népdalt tanultunk. Többet, mint a szögedi deákok. Mögaztán, a mi olvasókönyvünkben mintha sokkalta több szép mese lött vóna. Még mostan is tudok belőlük. És sok versöt is tudok." Főként az 1920-as és az 1930-as évektől fogva, majd miután megépültek az úgynevezett Klébi iskolák, egyre nagyobb lendületet vett a tanyai - és már nem csak az elemi iskolásokat foglalkoztató - művelődés. Sorra alakultak a Katolikus Ifjúsági Egyletek, amelyekben szinte minden iskolahagyott korú tanyai fiatal résztvett. Itt már szervezett, de egyáltalán nem politizáló programokat készítettek a fiatalságnak. A nevükben lévő katolikus szó eleve kötelezte őket a tiszta és jó erkölcsre, és a hittanos - bibliai és katekizmusi - ismeretre. A fiatalok - a korábbi iskolai tanítóik irányításával - általában ősztől tavaszig - hetente egy-két estefelé jártak össze volt iskolájukba. Ezeken az alkalmakon tanulták a komolyabb, nemegyszer több felvonásos népszínműveket. De gyakran jártak ki hozzájuk Szegedről papok: a ferencesek, a jezsuiták, a piaristák, 1930-tól pedig a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek tanító apácái. Az ő lelkigyakorlatos foglalkozásaik elsősorban a házaséletre való felkészítésből álltak. Ugyanők bővítették a tanyai fiatalság már meglévő bibliai ismereteit, nem utolsó sorban megismerhették a magyarság által kivételesen tisztelt szentek életét is. Ilyen tájékoztatások révén tudhatták meg, mely szentnek a nevét adták nékik jószüleik, s máris tudtak szent elődükről gondolkodni, beszélni. Szegedről egyéb tárgykörökben jártas előadók is jártak a tanyai iskolákba. A ma élő idős asszonyok legtöbbje a sütő-főző tanfolyamra, mások a varrótanfolyamra emlékeznek szívesen. Sokan idézik P. Balog István atyát, akinek szervezésében a bajai úti iskolában házasságra készülő katolikus fiatalok iskoláján közel százan vettek részt. Hasonló iskolákról híreltek a röszkeiek, és a pusztamérgesiek is.