A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

Ifj. LELE József: A tápairéti és a Szeged tanyai fiatalok művelődési és szórakozási alkalmai

A TÁPAIRÉTIEKRÖL Mivel a Tápairéten és a falu (Tápé) felőli oldalon a Szomolya, és a Gyevifőd nevű dűlőkben dédszüleimnek, majd tőlük való jussként nagyszüleimnek is voltak tanyái, a tanyai életben akkor is volt részem, ha szüleim idejére a tanyákat már elbontották. Csupán az istáüók és az ásottkutak (ágas, és kútgém nélkül) maradtak meg az 1950-es évek elején. Mivel azonban a tanyáink környékén - főként a Tápairéten - sok tanya, és a benne lévő élet is megmaradt, egészen az 1960-as évek derekáig, természetes, hogy megismerhettem a benne lakókat; legfőképpen a magam korú gyerekeket, akikből minden tanyában sok volt. Voltak szegényebb, és tehetősebb tanyai családok, ami főként a gyerekek viseletén volt látható. Nyáron a fiúk, de a legények is egyszál fekete klottgatyában voltak, fejükön kalappal, mezítelen lábbal. A lányok „üng"-ben voltak, ami kombinéhoz hasonlított, s előtte kötényt, a fejükön kendőt viseltek, és ők is mezítláb jöttek-mentek otthon. Ha bejöttek a faluba, kicsit ünneplősebben, az úgynevezett kisünneplősbe öltöztek, de most sem húztak lábbelit. Ősztől tavaszig melegebb ruhát vettek föl, lábukra egymásról lemaradt lábbeliket húztak. Vasárnapi misére ugyanúgy ünneplőbe öltöztek, mint a falusi gyerekek. Emlékszem, a réti utakon mind mezítláb jöttek a kompig. Ott a Tisza vizében megmosták lábukat, és azt követően léptek cipőbe. A tanyai gyerekeknek egészen mások voltak a játékaik és játszási szokásaik, mint a falusiaké. Mivel szinte minden tanya mellett volt disznófördető vizes gödör - amiben nyugalmasabb időkben kacsák, libák úsztak - nyári játszásaik egyike volt a pocsaraskodás. Szűzanya meztelen belementek a gödörbe; összekenték magukat sárral, és kijöttek a kövesút (a révtől Püspökidére, mai neve Maroslele) vezető Országút szélére, és ott haszontalankodtak. Tárgyas játékaik kivétel nélkül környezetükből kerültek ki. Egy alkalmas fadarabbal is tudtak játszani. Felállították, majd egy husánggal távolról elütötték. A hasonló játékként nagyobbaktól látott csülközés egyik, kicsiknek való játéka volt ez, amit nem csak fiúk, hanem lánykák is játszottak. Sok tanya mellett volt fűzfás. Annak hajlékony vesszőinek végére sárcsomót nyomtak, majd egy suhintással messzire hajították. Tavasszal minden réti gyerek fűzfafütyülővel „csipogott". Nagyobb sárgombócot alaposan összedagasztottak a földön, majd a szögletesre formált sarat a sarkukkal lyukazták. A mélyedésbe beleköptek, és felállva mondották: „Haj! Akkorát szójjon, akár a vármegye puskájja!" Majd a lyukkal lefele fordítva odacsapták a sima földfelületre, s a sárágyú nagyot durrant. Minél kisebb, szűkebb volt a mélyítés, annál élesebbet durrant. A birkózás, a versenyfutás, a versenyes fára mászás, a bakugrás, a kancsikázás, az Aggy király katonát, mind-mind olyan játszások voltak, amelyek seregestül vonzották, nem csak az egy dűlőben lakó gyerekeket. A lányok Csöm-csöm-gyűrűztek, kártyáztak, kezesödtek, humócskáztak, vagy csak fahűvösben beszélgettek. Persze csak akkor, ha a ház körüli munkákkal végeztek. Iskolába minden gyermek járt, amihez volt iskola Pajorban, Kutasban, Lebőn, illet ve 1949-1952 között a tápairéti Szilveszter-majorban. Eme utóbbi volt az Ady Endre téeszcsé központja, ahol sok cselédlakásban laktak volt nincstelen téesztagok. A fiatalság 6ó7okban szórakozott. Híres borkimérése volt Lebőn Farkas Mihálynak, akinek borkimérési engedélyét Móra Ferenc „járta ki". Báltermében - böjti napokat, és a nyári dologidőket kivéve - minden vasárnap báloztak a fiatalok, sőt, főként farsang-