A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

MURÁDIN Jenő: Vágó Gábor (1894-1968)

Az egyháziak mellett világi megrendelők is gyakran keresték meg a szobrászt. A portré művészet mindig érdekelte Vágót. Ha kifejező arcú modellre akadt, a maga gyönyörűségére és költségére mintázta meg. Erdélyi és magyarországi értelmiségiek impozáns névsora bontakozik ki ebből a szoborgalériából. Még Rómából hazatérve a legendás kolozsvári színigazgató, Janouics Jenő bronzplakettjét készítette el, s ugyancsak plakettban Vékás Lajosnak, a Minerva nyomda igazgatójának arcképét mintázta meg. A Janovics-portré az Erdélyi Magyar Színpártoló Egyesület megrendelésére készült. Szobrászművészetének talán legjobb portréját 1934-ben Kós Károlyról mintázta. Kós, az erdélyi irodalmi és művészeti élet szervezője különösen közel állott hozzá. Támogatója és bátorítója volt pályája kezdetétől. A róla készült szobrot sokáig a műtermében tartotta, majd a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum birtokába került. Ugyancsak műtermében állott a feleségéről, Berényi Margitról készült egyik portrészobra. Ez a mozgalmas felületalakítással megoldott életes képmás többször föltűnik a Vágó-műteremben készült fényképeken. (Egyik felvételen a szobrász Szervátiusz Jenő áü mellette.) Kolozsvári évei alatt készítette el a költő Mécs László arcképét, s megrendelésre Iuliu Hossu kolozsvári görög katolikus román püspök portréját. Síremlékekre is megrendeléseket kapott. A kolozsvári Házsongárdi temetőben a gróf Kuun Géza

10 sírját díszítő, impozáns méretű szoborkompozíció az ő korai munkája. Az 1930-as évek közepén Szervátiusz Jenővel került közeli kapcsolatba. Szervátiusznak a Minerva nyomda emeleti szárnyán működött magániskolája, s a szobrász gyakran vendégeskedett a Vágó család földszinti műtermében. Közös feladatra is vállalkoztak. Kolozsvár repülőterén (Szamosfalván) a kettejük munkája volt az a 3 méteres betonoszlopba épített bronztábla, mely Kolozs megye elöljáróságának megrendelésére II. Károly román király kalandos hazatérését és másodszori trónralépését örökítette meg.

11 Itt mindjárt fölmerül a kérdés, müyen kapcsolatban volt Vágó a kolozsvári művészközönséggel. A válasz: semüyennel -; mindvégig külön pályán haladt. Egyetlen adat nem bizonyítja, hogy a kiállításaikon részt vett volna. Nem választották be az erdélyi művészek Kolozsváron megalakult egyesületébe, a Barabás Miklós Céhbe sem. A pályatársak ellenérzése (Kóst és Szervátiuszt leszámítva), nagyrészt kenyérirígységből fakadt. Különösnek és rendhagyónak érezték, hogy Vágót megrendelésekkel halmozzák el, s még a válság éveiben is képes művészetéből megélni. Autodidaktának könyvelték el; bármilyen előrelépést mutatott, mesterembernek és nem művésznek tartották. Másrészt Vágó sem keresett velük kapcsolatot. Az elvégzett munkát tartotta mindennél fontosabbnak. Csak egészen későn, Kolozsvárról való távozása idején válogattak munkáiból az erdélyi művészek budapesti reprezentatív kiáüítására. A Nemzeti Szalonban az 1938 10 Gr. Kuun Géza (1838 - 1905) keletkutató, az MTA tagja, az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke volt. 11 A bronztáblás emlékművet 1935 júniusában avatták föl, és az a második bécsi döntésig (1940) állott a szamosfalvi repülőtéren.