A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

PÁL József: A szegedi Boromei Szent Károly irgalomház története (1929-1951)

IV. UTÓSZÓ - AZ IRGALOMHÁZ AZ ÁLLAMOSÍTÁS UTÁN Az Irgalomházat 1951-ben államosították, és 1954-ig Állami Egészségügyi Gyermekotthon névvel az Újszegedi Gyermekkórház kihelyezett részlegeként működött dr. Reisz Elek és dr. Szabó Miklós főorvosok vezetésével. Az intézetben ekkor a 37 dolgozó 100 gyereket gondozott. Magától értetődik, hogy szerzetesnővérek már nem voltak közöttük. (Délmagyarország, 1978. jún. 27.; és dr. Galántai Erzsébetnek 1980-ban készített, kéziratban lévő beszámolója.) 1955 januárjában az Egészségügyi Minisztérium közvetlen felügyelete alá került az intézet, és élére dr. Molnár Lajos főorvost nevezték ki. Megemelték a gondozók számát 75 főre, a gondozottak számát pedig 113 főre. 1960-ban az Egészségügyi Minisztérium, a magyar-jugoszláv viszony normalizálódása következtében fölöslegessé vált és megüresedett ásotthalmi határőr laktanyából, egy 100 férőhelyes gyermekotthont alakított ki, melyet néhány évi önálló működés után, 1963-ban a szegedi otthonhoz csatoltak. (Ugyanott; és Délmagyarország, 1966. jan. 26.) Ezzel az Egészségügyi Gyermekotthon két - egymástól 40 km-re működő - telephelyen üzemelt. 1964-ben egy szomorú esemény tovább bővítette az intézmény létszámát. Dr. Waltner Károly gyermekgyógyász professzor ugyanis, tragikus körülmények között elhunyt fia emlékére, nagyobb összeget ajánlott föl az intézet számára, melyből az Egészségügyi Minisztérium támogatásával új pavüon épült, és a gondozottak létszáma 250 főre, a gondozóké pedig 132 főre emelkedett. (Délmagyarország, 1978. jún. 27.; és dr. Galántai Erzsébet beszámolója;) Az intézet életében az 1966-os év volt az egyik legfontosabb határkő. 1966. jan. 1-én ugyanis a Szegedi Tanács Egészségügyi Osztálya vette át az Egészségügyi Minisztériumtól az intézet fölötti felügyeletet, gazdasági és szakmai téren egyaránt. November 1-én pedig dr. Molnár Lajos súlyos betegsége miatt (1967-ben el is halálozott) dr. Galántai Erzsébet főorvost bízták meg az intézet vezetésével. Ez a két változás nem csupán az intézet mennyiségi, hanem minőségi fejlődéséhez is megteremtette az alapokat. A városi önkormányzattól bővebben kezdett folyni az anyagi támogatás, melynek következtében az évi költségvetési keret gyors ütemben bővült. Az 1967-es 5.4 mülióról 1980-ra 13 mülióra nőtt. Ehhez jött még a szegedi üzemektől kapott évi 200-250 ezer Ft. évi támogatás, és ezt értékben messze meghaladó társadalmi munka. Az anyagi alapok megszüárdulása nem csupán a dolgozói létszám növelését (1980-ban már 162 dolgozója volt az intézetnek) tette lehetővé, hanem fokozódott anyagi megbecsülésük is. Korábban az intézet dolgozóinak munkáját nem tartották az ápolóintézetekkel, kórházakkal azonos színtűnek. 1966-tól az itteni dolgozók is megkapták az ágymelletti illetve munkahelyi pótlékot, (dr. Galántai Erzsébet beszámolója; és Délmagyarország, 1976. júl. 13.) 1970-ben az egészségügy területén a rendkívül nehéz munkát végzők számára bevezették a 7 órás munkanapot. Ez az Egészségügyi Gyermekotthon dolgozóit is kedvezően érintette, és hozzájárult a fluktuáció csökkenéséhez, a létszám stabüizációjához. (dr. Galántai Erzsébet beszámolója)