A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

PÁL József: A szegedi Boromei Szent Károly irgalomház története (1929-1951)

Majd részletesen ecseteli azokat az áldatlan körülményeket, amelyek között a nővérek kénytelenek voltak dolgozni: „8-10 cseléd helyett alig volt egy alkalmazott, ezek munkáját is a nővéreknek kellett végezniük, s mikor azt mondtam a főnöknőnek, hogy a hiányzó alkalmazottak bérét adja ki az igazgató úr pótlásképpen a nővéreknek, mert a fizetésből képtelenek a rengeteg szennyes munka meüett a ruhát pótolni, nem találtak meghallgatásra." A tartományfőnöknő levelében utal arra, hogy Polyák igazgató nagyon ferde képet tárt a püspök elé, ami nem fedi a valóságot. Majd szót ejt a gyanúsítgatásokról is, melyekkel szemben a valóság az, hogy: „A nővérek nem vittek el semmit, sőt még azt a kis talpbőrt is otthagyták, amit röviddel azelőtt én küldtem nekik segítségképpen, ismerve siralmas anyagi helyzetüket." A levél írása előtt először úgy is gondolta a tartományi főnöknő, hogy véglegesen visszahívja a nővéreket a szegedi Irgalomházból, ületve nem küldi őket oda vissza, mert - mint írja - „tudom, hogy javulást nem várhatunk, ígéretekből viszont nem élhetnek nővéreink sem, olyan munka meüett, amit ott főként az utóbbi időben végeztek." Két dolog azonban erősen megingatta elhatározásában: Az egyik, hogy „ez a legnehezebb munkát igénylő házunk nagyon kedves volt, mert itt igazán Szent Vince szellemében lehetett dolgozni a sok kis nyomorult gyermek között." A másik, hogy Romana nővér arról értesítette, „esetleg megváltozik a helyzet, s más vezetés alá kerül az intézmény." Ha a vezetésváltás igaz, és a püspök is úgy akarja, akkor mégiscsak visszaküldi a nővéreket, bár a szétszóródás miatt egyenlőre képtelen annak fölbecsülésére, hány tagot képes küldeni. Az 1929-ben kötött szerződést azonban szerinte mindenképpen át kellene alakítani, „mert eddig tisztességes megélhetés nem volt biztosítva, s emiatt igen sok volt a súrlódási felület." Az intézet vezetésével kapcsolatban nem akar tanácsot adni, csak annyit említene meg, hogy „ebben a bizonytalan időben sokkal több bizalommal néznénk az egyházi, mint egyéb vezetés felé." (Ugyanott) A tartományi főnöknő levelének kézbevétele után, a püspök - akinek tudomására jutott, hogy Polyák Károly a Pauli Szent Vincéről Nevezett Irgalmas Nővérekkel már tárgyal az Irgalomház átvételéről - áprüis 9-én levélben kérdezte meg az igazgatót, hogy igényt tart-e a szatmári irgalmas nővérek szolgálatára: „A szatmári irgalmas nővérek esztergomi tartomány főnöknője levélben érdeklődik nálam, vajon igénybe akarja-e venni a Boroméi Irgalomház a nővérek szolgálatát továbbra is. Mivel tudtommal Nagyontisztelendőséged nevezett ház ellátása ügyében a Szent Vince apácákkal is tárgyal, értesítsen ezen tárgyalás eredményéről, ületve szándékáról." (Ugyanott) Polyák Károly 1945 ápr. 14-én a következő választ küldte a püspöknek: „Nagyméltóságodnak folyó hó 9-én 2825 sz. alatt kelt kegyes leiratában foglaltakra válaszolva mély tisztelettel jelentem, hogy a szatmári irgalmas nővérek további szolgálatára az Irgalomház a történtek folytán igényt nem tart. Mély tisztelettel jelentem továbbá, hogy a Pauli Szent Vince irgalmas nővéreivel folytatott tárgyalásom befejezés előtt áll, és néhány napon belül módomban lesz a szerződés egy példányát Nagyméltóságodhoz felterjeszteni." (Ugyanott)