A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

PÁL József: A szegedi Boromei Szent Károly irgalomház története (1929-1951)

„Különszobában fekszik két beteg fiúcska, mindkettő teljesen eltompult agyú. Az egyiknek módos szülei vannak, mindent megtennének érte, hogy valaha ember váljék belőlük, de reménytelen... Borzalmas elgondolni is, hogy az ártatlan gyermekek tekintete mögött nincs értelem, sohasem lobban fel bennük az emberi lélek tűzszikrája. Szomorú a lúgkőoldatot ivott kisgyerekek sorsa is. Két üyen kis ápoltja van jelenleg az intézetnek. Az egyik 3, a másik 5 éves fiúcska, kedvesek, szépek, értelmesek. Nyelőcsövüket elpusztította a szülői gondatlanság miatt ívott méreg, és gumicsövön keresztül táplálják őket. Az egyiknek tüdeje is megsérült, és állandóan fekszik, sápadt, lázas és szenvedő....Nincs fájdalmasabb mint az üyen beteg gyermek szenvedését látni. Meghatóan kedves az alig pöttömnyi 3 éves fiúcska. Az ő áradó kicsi szívének szeretete az egyetlen hála, amit az áldozatos munkájú kedves nővérek kapnak. A nővért aki táplálja „Kismamának", a tisztelendő főnöknőt pedig „Nagymamának" hívja, folyton a sarkukban van, mosolyog rájuk és a kezüket csókolgatja. Ennek a gyereknek kedves csacsogása derűs foltot jelent a komor szeretetház életében." (Délmagyarország 1940. jún. 15) III. AZ INTÉZET TÖRTÉNETE 1944 ŐSZÉTŐL AZ ÁLLAMOSÍTÁSIG 1. A szatmári irgalmas nővérek menekülése Polyák Károly 1944. okt. 5-én - a szovjetek bevonulása előtti napokban - a püspöki hivatal megbízásából Budapestre utazott. Hogy miért, arra nem derült fény, de állítólag az intézet érdekében is intézkedett. (Lásd: PL 1122/945) A szatmári irgalmas nővérek később úgy állították be ezt az utazást, mint menekülést. Állítólag hosszasan kérlelték Polyákot, hogy ne távozzék a városból, ne hagyja őket magukra, mert ebben az esetben ők sem maradnak itt, hanem elmenekülnek. Polyák igazgató - mondták - a könyörgés eüenére mégis elutazott, magára hagyta az intézetet és a nővéreket, a várostól távol lévő helyen, minden férfi támasz nélkül. (Az intézet gondnoka, Raffay Dezső is közmunkára volt vezényelve.) Polyák Károly szerint szó sem volt menekülésről, az intézet elhagyásáról, ő csupán a püspöki hivatal megbízatását teljesítette. A nővérek kérlelésére, könyörgésére pedig egyáltalán nem emlékszik. Az ügyeket elintézve, okt. 9-én vissza is akart jönni Szegedre, de akkor már Budapesten civüeket nem engedtek fölülni a Szegedre induló vonatra, így Budapesten ragadt. A szatmári irgalmas nővérek Polyák igazgató távozása után úgy döntöttek, hogy ők sem maradnak Szegeden, hanem eleget tesznek a plakátok Szeged elhagyására való felszólításának. Döntésükben - az említetteken túl - az is szerepet játszott, hogy az akkori főnöknő, Hatala M. Irenea még nem kötődött különösképpen az intézethez, mivel csak néhány héttel ezelőtt lett kinevezve az Irgalomház élére, Zimmermann M. Lidvina helyére, akit Boglárfalvi M. Alerina tartományi főnöknő a gyenge fizikumára való tekintettel mentett föl a vezetés alól. (Lásd: PL 2314/944) A távozás előtti napon - okt. 8-án (vasárnap ) reggel - Irenea főnöknő átment özv. Raffay Jánosnéhoz, Polyák Károly testvéréhez, aki az intézethez közel, a Lőcsei utcában lakott, hogy vegye át az intézetet, de ő ezt betegeskedésére való tekintettel megtagadta.