A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

LENGYEL András: A Montanus-per. Üzleti harc, várospolitika és sajtónyilvánosság

síteni elvbarátja publicisztikai megtámogatásával. (Annál inkább is, mert a pécsi szenet szállító bánya tulajdonosa a pécsi püspökség, tehát ún. keresztény érdekeltség volt.) Ám - ismételjük meg - Puskás egyáltalán nem volt buta ember; ha eleve reménytelen lett volna a közgyűlési döntés bírálata, pusztán Balogh érdekében aligha vállalkozott volna a Montanus-levél megírására. Mi motiválhatta döntését? Puskás, aki a magyar műszaki tudományok történetéből ismert nagy Puskás-famüia egyik tagja, leszármazottja volt, s egyebek közt bányászati tanulmányokat is folytatott, tisztában volt vele, hogy a pályázaton alulmaradt pécsi szén a nagyobb kalóriájú, jobb minmőségű szén. A városi közgyűlés döntése tehát legalábbis támadható, megkérdőjelezhető. Ugyanakkor, éppen a két szén minmőségének ismeretében, alkalom kínálkozott számára, hogy politikai preferenciát „objektív" alapon érvényesíthesse: rámutathasson a közéleti tisztaság hiányára. Azaz a városi közgyűlés meghatározó erőinek jobboldali - „mozgalmi" - ellenzékeként, az „igazi" keresztény politika szószólója lehessen. (Ez a purifikátori hajlandóság később sem volt idegen tőle: nem véletlen, hogy utóbb a „vidéki újságírás Kolozsváry Borcsa Mihálya" kétes epitetont érdemelte ki - s nem átallotta még Juhász Gyulát is „Góg és demagóg fia"-ként emlegetni.) Érdekes azt is megnézni, kik álltak a „másik" oldalon. A szénszállítási pályázat nyertese, a tatai szenet szállító Vértes Miksa szénnagykereskedő, illetve a Magyar Általános Kőszénbánya Rt lett. Ez a cég - jóllehet a harc során ezt nyilvánosan nem emlegették, de szerepe azért tagadhatatlan - ún. zsidó érdekeltség volt. A MAV abban az időben a szénpiacért vívott harc egyik nyertesének számított - paradox módon azért, mert a tatai szén minősége nem érte el a pécsiét. A trianoni békekötés eredményeként ugyanis a Jugoszláviának „járó" háborús jóvátételt - jugoszláv követelésre - Magyarország részben pécsi szénnel törlesztette, s így a pécsi szén hosszabb ideig nem lehetett jelen a hazai piacon. A szénpiac ezt követő újrarendeződése így éles üzleti harcot váltott ki - a „pécsi és a tatai szén között". A dolog pikantériája, hogy a piaci részesedés nem föltétlenül a legjobb minőségnek kedvez. A minőség mellett egy sor egyéb körülmény (szállítási, tárolási kondíciók, technikai-műszaki föltételek stb.) alakítja ki a piaci pozíciókat. A gyöngébb minőség tehát akár le is győzheti a jobb minőségű kínálatot, ha egyéb kondíciói kedvezőbbek. Ezen a téren figyelemre méltó, hogy Vértes Miksa némi segédlettel - két vonatkozásban előnyre tett szert. Egyrészt nem fizette meg az államnak járó, tekintélyes summát kitevő szállítási illetéket - így árajánlati pozícióját jelentősen javítani tudta az illetéket fizető konkurrenssel szemben. Ez alighanem több mint puszta kereskedői „lelemény"; az illetékfizetés alól való kibújás csakis valamilyen „kapcsolati tőke" eredménye lehetett. Másrészt Vértes a szállítási költségeket is megtakarította, hiszen áthárította azokat a városra: elérte, hogy a szén Felsőgalláról Szegedre való elzsállításának költsége a várost terhelje. Ez megintcsak nem képzelhető el kapcsolatok nélkül. Két ilyen, Vértesnek kedvező, a városnak viszont terhet jelentő tétel csakis a városvezetés tudtával és aktív támogatásával állhatott elő. A Vértes Miksának kedvező döntés elvileg két döntési szinten születhetett meg: a mérnöki hivatalban, amely az ajánlat „szakmai" elbírálásának fóruma volt, s a közgyűlésen, amely az előbbi fórum javaslatát mérlegelte s elfogadta. Vértes támogatói tehát e két helyen keresendők. A mérnöki hivatal illetékesei, akik a per során a Montanus-levél sértettjeiként is szerepeltek, név szerint ismertek: Berzenczey Domokos (1879-1939) építészmérnök, műszaki főtanácsos, aki a hivatalt vezette, Buócz Károly (1878-?) gé-