A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

LENGYEL András: A Montanus-per. Üzleti harc, várospolitika és sajtónyilvánosság

A közgyűlési és törvényszéki tudósításokból, valamint az ezeket kísérő hirlapi polémiákból többé-kevésbé tisztázható, mi is történt valójában. De nem árt egy kicsit a fölszínnél mélyebbre ásni, s azt is megnézni, ami a háttérben volt. Ha a szereplőket is szemügyre vesszük, sok minden kiderül. Mindenekelőtt azt érdemes tisztázni, ki volt valójában Balogh Lajos? Nevét, jellemző módon, hérosztráteszi hírhedtségű tette örökítette meg: ő volt az, aki 1919. május 7-én, a városháza közgyűlési termében „az ellenforradalmi szellemben szervezkedő szegedi tanárok" gyűlésén arcul ütötte, bántalmazta az ott újságíróként jelenlévő, s az igaztalanul megvádolt Hollós József érdekében fölszólaló Juhász Gyulát. (Péter László: Juhász Gyula a forradalmakban. Bp. 1965. 168-171.) Ezen a gyűlésen persze, Balogh illetéktelenül vett részt: semmi köze nem volt a pedagógiához, nyugalmazott katonatiszt (százados) volt - s az ellenforradalmi szervezkedés egyik helyi aktivistája. Politikai beállítottsága és ambíciója utóbb sem változott, a húszas években a városi közgyűlés egyik gyakorta megnyilvánuló, jellegzetes szereplőjeként szerzett magának ismertséget. O volt a közgyűlés két leghirhedtebb figurájának egyike. Péter László „korlátoltságát", „maradi szűklátókörűségét" emlegeti föl, s megírta róla, hogy „a szegedi lapok, főként a Szeged állandó élcelődéseinek alkalmas tárgya ostoba fölszólalásaival, állandó kötözködéseivel" (Péter László: József Attila Szegeden. Szeged, 1955.13.) Róla szólva Dia Mihály is azt tartotta megemlítésre méltónak, hogy „szélsőjobboldali városatya, a városi közgyűlésen elhangzott hozzászólásait, fölkiáltásait sokszor idézik a szegedi lapok." (JGYÖM 7:378) Közszereplését olykor még a különben szelid Juhász Gyula is szóvátette. A Hétfői Rendkívüli Újság 1923. január 22-i számában például Az ember tragédiája modorában figurázta ki (Szögedi szín), évekkel később pedig azon háborgott: „Hogyan van az, hogy Balogh Lajos közbeszólásainak [...] több teret adnak a szegedi sajtóban, mint egy szegedi író érdemes és érdekes új könyve ismertetésének." (JGYÖM 7:79.) Nyugodtan állítható, Balogh a média-nyilvánosság egyik szegedi - negatív sztárja volt. Karakterisztikájához tartozik, hogy állandó okvetetlenkedéseinek, nem túl magas intellektusának köszönhetően igazában a jobboldalon sem kedvelték. Puskás Jenő bíróságon tett vallomásából tudjuk, hogy a Szegedi Új Nemzedék főszerkesztője, Szeged korábbi ellenforradalmi kormánybiztos-főispánja, Dobay Gyula (1870-1937) például azért tiltotta le Puskás egyik, Balogh akcióját megtámadó cikkét, mert úgy vélte, Balogh oly népszerűtlen, hogy személye eleve garancia a sikertelenségre (Szegedi Hírlap, 1929. máj.20. 3.). A „hírhedett szószátyár városatya" mindazonáltal nem volt elveszett ember: a maga módján üzletileg is élt a jobboldali politikai konjunktúra kínálta lehetőségekkel - alaposan belefolyt a város szénüzleteibe. A Juhász kritikai kiadás 8. kötetének jegyzeteit író Bia Mihály is úgy tudja, hogy „az ő közreműködésével kapta a város a szenet", s megemlíti, hogy Balogh „rokoni »szénkapcsolatairól«" többször szó esett a városi közgyűlésen. (JGYÖM 8:430.) Nem kétséges, hogy a „tatai és pécsi szén harcában" Balogh közvetlenül érdekelt volt. A pécsi szenet ajánló Szövetség Rt mögött, némi rokoni áttétellel, ő állott. Ez egyebek közt abból a közgyűlési vitából is kiderül, amelyben Baloghot Somogyi Szilveszter polgármester szorította sarokba. Az 1928. májusi közgyűlésről tudósítva a Szegedi Új Nemzedék (1928. máj. 31.) így rögzíti a Balogh érdekeltségére fényt derítő párharcot: „Balogh Lajos: Feláll.