A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

GLÜCK Jenő: Adatok a szomszéd Arad vármegye 48-49-es történetéhez

kek kereszttüzébe került. Lényegüeg a politikai vezető szerepet játszó Hadik Gusztáv követelései szembekerültek az árutermelő, állattartást folytató parasztok érdekeivel, akik a legelő kérdésben életbevágóan érdekelve voltak. A jegyző elmozdítását tudomásul vették, csakúgy mint a később megválasztott Csakli Demeter beiktatását. Kiszélesítették a Maroshoz vezető itatásra használt utat. A szemlakiak ígéretet kaptak, hogy szorgalmazni fogják a vásártér visszaásását. Az alapvető kérdésekben, a vitás legelő, epreskert, két dűlő szántóföld stb. Uletően csak mind a két fél meghaügatására szorítkozhattak. Számukra kedvező intézkedés hiányában május 9-én a szemlakiak elfoglalták a vitatott legelőt, epreskertet, Prunda erdőt és semmisnek nyüvánították a földesúr vadászati jogát, majd a vásártér birtokba vétele következett. Az eüenintézkedések - beleértve az alispáni bíróság helyszínen hozott ítéletét - is csak csekély eredménnyel jártak. Hadik Csernovics királyi biztoshoz folyamodott, aki barátjának katonai beavatkozást is kilátásba helyezett. Erre a szemlakiak részben visszavonultak, valójában a későbbi évek dokumentumaiból kiderül, hogy továbbra sem nyugodtak bele veszteségeikbe. Nem került sor Csernovics - Simándon sem katonai beavatkozásra. A mezőváros lakói a Gyulavarsándról hazatérő katonaságtól tartva, kiürítették az elfoglalt legelőt, de a veszély elmúltával újra használatba vették és a forradalom végéig háborítatlanul birtokolták.

69 Május elsején összeült a megyegyűlés az új törvények kihirdetése céljából. A liberális nemesség vezetői nem áUapították meg éppen örömmel, hogy a falvak képviselői szinte kivétel nélkül földművesek voltak, ami „a nadrágos" ember iránti bizalmatlanságot tükrözte. Természetesen örömérzet is megnyüvánult, amit például Pereg hálairata fejezett ki. Taucon a falusi képviselők elindulásakor emlékfákat ültettek a jobbágyság felszabadulása tiszteletére. A Pesti Hírlap tudósítója sajnálta, hogy a jelenlévő 500 küldött inkább az elveszett legelőkre gondolt, mások sorozástól féltek. A törvények kihirdetésének módja sem volt szerencsés. Bohus János főispán nem engedte meg Temes, Krassó és Bihar megyékhez hasonlóan, hogy a lakosság nyelvi összetételének megfelelően ismertessék a törvényeket. Csupán utólag az udvaron magyarázták meg azokat románul. Nagy késve, május 29-én érkezett 160 román nyelvű törvénypéldány és így nem is juthatott minden községbe sem. A helyzet tragikumát növelte az a tény, hogy sok helyen továbbra is hitetlenkedve fogadták, hogy a nemesség önként mondott le az úrbérről. Több község, mint például Butyin és Glogovác küldöttei az aradi várban érdeklődték meg „a császár" álláspontját, hogy voltaképpen kinek tulajdonítsák a kedvezéseket. Mindezek nem homályosítják el az új törvények teremtette korszakalkotó változásokat. A parasztkérdésben döntő tény, hogy mintegy 23.000 jobbágy család körülbelül 119.000 magyar hold szántót (összterület 29 %-át) és 27.300 magyar hold rétet (21 %) tulajdonul nyert. Ehhez járultak a községi legelők, erdőhasználat stb. Feltétlenül hangsúlyozandó, hogy a törvény nem tett a kedvezményezettek között nemzetiségi különbséget, tehát a robot, füstpénz, dáciák stb. fizetése is minden jobbágy és zsellér számára megszűnt és ha az utóbbiak némi földdel rendelkeztek, az is szabaddá vált csakúgy, mint a jobbágytelkek. Európai viszonylatban szinte egyedülálló volt a földesurak áüami kármentesítésének törvénybe iktatása. Természetesen az aüodiumok földesúri tulajdonban maradtak. Nincs nyoma a zseüérség nagyobb méretű földigényének sem, mivel 69 ALA - AVC 611, 629, 728, 757, 809, 813, 949, 950, Csk 1762/1849. T. Terebentiu: i.m. 15.