A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)
TAKÁCS József: Szeged új toronyórái és mestereik (1806-1883)
Az óraszerkezet indokolatlanul nagy az óraszámlap, a harang és - nem utolsó sorban - a torony méreteihez képest. Feltárt adataink a balástyai hagyománnyal tehát megegyeznek abban, hogy valóban egy 19. század első feléből való - de 1805-nél nem korábbi - toronyóráról van szó, mely leghamarabb 1908-ban (de inkább azt követően) került Szegedről Balástyára. Tény, hogy Várhelyi plébános 1905 évi igénybejelentését követő mintegy 8 éven belül templombontások következtében - két régi toronyóra vált feleslegessé Szegeden: a régi városháza Hübinger -féle órája , a rókusi templom tornyából és Bognár Lajos műve a Szt. Demeteréből. Elegendő bizonyíték hiányában sajnos nyitott kérdés marad, hogy a balástyai templomtoronyóra e kettő közül melyikkel azonos. 2. Az órák hazai elterjedésével arányosan gyarapodott az órások száma. 1873-ban 543 mester, 181 segéd és 155 órás tanuló volt az országban, 180 1885-ben már 721 önálló órást és 250 segédet regisztrált a korabeli statisztika. 181 1874-ben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara területéhez tartozó hét vármegyéből és a Jászkun Kerületből Csongrád vármegye volt a harmadik, az órások számát tekintve. (Szegeden 5, Hódmezővásárhelyen 3, Szentesen 2 és Csongrádon 1, összesen 11 fő.) 182 Szegeden az 1850-es években folyamatosan 5-6, a 80-as években 8-10 órás dolgozott egyidejűleg. 1885-ben vidéki városaink közül - az órások létszáma alapján - az országban Szeged állott a 4. helyen, maga mögött hagyva az 1828-ban még az élvonalba tartozó Sopront és Kassát. 1828-hoz viszonyítva az órások számbeli gyarapodása itt 4,5 szeres volt, amit csak Arad 5-szörös megsokszorozódási száma haladott meg. A 19. század második felében a magyarországi kisórásipar válságos helyzetbe került. 1870-es évekbeli szakmai megítélés szerint az iparág a közvetítő kereskedés szintjén állott, s „idegen művek igazítása" lett legfőbb feladata (sőt az óráskar még ezt is egyre kevésbé kielégítő módon gyakorolta). Önálló szerkezetelőállításra az egész országban mindössze néhány órás volt képes. (Ők is leginkább csak a hazai és külföldi iparműkiállításokra produkálták magukat.) E súlyos helyzet az inga- és toronyórakészítést ekkor még kevésbé érintette. (Sőt ezek perspektíváját 1878-ban Králik Samu, a kor egyik hazai szaktekintélye - kifejezetten kedvezőnek Ítélte.) A hazai kisórásipar lehanyatlását előidéző körülmények - a külföldi manufaktúrák, majd gyárak olcsó termékeinek nagy tömegű importja, 183 a hazai háttéripar gyengesége vagy teljes hiánya 184 és az igen kis számú szakképzett munkaerő 185 - a toronyórák hazai piacán és gyártói körében még alig, vagy egyáltalán nem voltak érzékelhetők kb. az 1870-es évek 179 Pontosabb mérést a nehéz hozzáférhetőség és a nem kielégítő megvilágítás sajnos nem tett lehetővé. 180 Katalógus 1873. 304. old. 181 Magyarország iparstatisztikája 1885-ben. Összeáll. : Jekelfalusy József. Budapest, 1886. 76. old. 182 Kamarai jelentés 1870/75. 90-91. old. 183 A zseb- és ébresztőórák Svájcból és Németországból, az ingaórák Ausztriából, az állóórák Franciaországból kerültek behozatalra. - Egyes nyugat-európai országokban a kisórák és alkatrészeik tömeges előállítása már a 18/19. század fordulóján megkezdődött! 184 Az Iparegyesületnek 1844-ben az országgyűléshez intézett - Kossuth által megfogalmazott - emlékirata szerint „nincs ki óra rugonyokat, nincs ki számlapokat dolgozna, nincs ki a tokokat czikozná, nincs zománcoló stb. " (Gelléri 1892. 295. old.) E listát Králik 1878-ban kiegészítette: a drágakőfúrás megoldatlan voltával, a rugók (főleg a hajszálrugók), a csavarok és más finommechanikai kötőelemek hazai gyártásának hiányával. (Hivatalos jelentés 1878. 34. old.) 185 Szinte beláthatatlan mérvű szakmai felhíguláshoz vezetett az 1859. december 20-án kelt császári nyílt paranccsal életbe léptetett új Iparrendtartás, mely csak az engedélyezett iparok gyakorlásához követelte meg a „gyakorlati képességek kimutatását". A szabad iparok (ahová pl. az órás- és a lakatosmester-