A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

ROMSICS Ignác: Társadalmi és politikai feszültségek Magyarországon a XX. század első felében

a polgárság, a polgári értelmiség, s mellettük a munkásság és a parasztság képviselői lépnek. Ezt jelezte, hogy a Nemzeti Tanács tagjainak körében a zsidó származásúak aránya elérte a 40-50 %-ot, s hogy a vidéki városokban is előtérbe kerültek addig hatalom nélküli értelmiségiek. A parasztkérdést az 500 holdon felüli világi, s a 200 holdon felüli egyházi nagybirtokok kisajátításával kívánta megoldani a forradalom. A kisajátított földeken elsősorban olyan 5-20 holdas parasztbirtokokat akartak létrehozni, amelyek biztosíthatták volna egy-egy parasztcsalád megélhetését.

7 A választójog terén hasonlóképpen radikális változásokat terveztek. Az 1919. március 3-án megjelent néptörvény minden írni-olvasni tudó 21 éven felüli férfit és 24 éven felüli nőt szavazati joggal ruházott fel. A választók száma ennek alapján az összlakosság mintegy 50 %-ára nőtt, amivel Magyarország felzárkózott a választójog szempontjából élenjáró skandináv országok csoportjához.

8 E két intézkedés végrehajtása a hagyományos elit gazdasági hatalmát szétzúzta, politikai térvesztését pedig véglegesítette volna. Nemzetiségpolitikai szempontból a forradalmi kormány ragaszkodott Magyarország területi integritásához. A nemzetiségeknek ugyanakkor igen széleskörű területi és pobVtikai autonómiát ajánlott fel - saját kormánnyal, parlamenttel és a központi kormányba delegált miniszterrel. Ez túlment azon, mint amit 1914 előtt maguk a nemzetiségi vezetők kértek. 1918 őszén azonban már azok voltak többségben, akik az elszakadást, s anya-, illetve rokonnemzeteikkel való egyesülést támogatták. Ennek kedvezett a győztes nagyhatalmak magatartása is, amelyek 1918-ra a Monarchia nemzeti államokká alakításának programját fogadták el. A történelmi Magyarország 1918 végére, 1919 elejére - anélkül, hogy ezt békeszerződés szankcionálta volna - így de facto már dezintegrálódott. Összegezve az elmondottakat megállapíthatjuk, hogy az 1918-19-es forradalom a századelő demokratikus reformtörekvéseit emelte kormányprogrammá. Bár radikális elitcserét hajtott végre, illetve tervezett, s a földreformmal a tulajdonviszonyok igen nagymérvű átalakítását is célul tűzte ki, a magántulajdonon alapuló polgári rendet, s ezen belül a politikai pluralizmust nem felszámolni, hanem kiteljesíteni, továbbfejleszteni akarta. Byen értelemben egyszerre képviselte a kontinuitást és a diszkontinuitást. A második forradalom, azaz a Tanácsköztársaság szocialista programjának úgyszintén voltak előzményei a közelmúlt magyar történelmében: az agrárszocialista mozgalmak messianisztikus egalitarianizmusa és a szociáldemokraták korábban távlati célként kezelt víziója a magántulajdon és kizsákmányolás mentes társadalomról. E két közös gyökerű, s egymást jórészt át is fedő utópia azonban részletes és konkrét politikai programmá csak 1918 végére állt össze, s befolyása is csak viszonylag szűk körökre terjedt ki. A magyar történelem folyamatosságában ezért 1919. március 21-e jóval nagyobb törést jelent, mint 1918. október 31-e. A szovjet mintát utánozva a régi közigazgatást a munkás-, katona- és paraszttanácsok hálózata, a kormányt pedig egy Forradalmi Kormányzótanácsnak nevezett testület váltotta fel. A régi elit képviselői közül ezekben szinte már senki sem maradt, s a középosztály képviselői közül is csak kevesen. A népbiztosok és népbiztoshelyettesek körében a kispolgári zsidó származásúak aránya 65-70 %-ra szökött; vidéken nagyszámban kerültek élre fiatal munkások és szegényparasztok. Annak érdekében, hogy ez 7 Az 1919. évi törvények gyűjteménye. Budapest, 1919. Pesti Könyvnyomda Rt. 84-143. 8 Uo. 160-180.