A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

MARJANUCZ László: A szegedi zsidó polgárság műértékeinek sorsa a deportálások idején

meg a kultúra 1944-es „deportálását", mert kollekciójának leghíresebb darabjai már a 20-as években Budapestre kerültek, s a szegedi közgyűjtemények is szépen gyarapodtak belőlük. A többiek értékes alkotás-csoportjait 1944 nyarán zár alá vették. Anélkül, hogy a lefoglalt műkincsek művészettörténeti elemzésébe fognánk, néhány szót mégis ejtenünk kell az „osztályozott zsidó műértékek" általános, a polgári ízléssel összefüggő, esztétikai vonatkozásairól, a kollekció összetételéből és minőségéből leszűrhető tanulságokról. A begyűjtő hatóság által négy osztályba rangsorolt művészeti alkotások nagyjából megfelelnek a művészettörténész által felállított esztétikai értékrendnek.

43 Eszerint csak nagyon kevés, elsővonalbeli munka található a gyűjtményben. A magyar művészet legértékesebb darabjait létrehozó szerzők (Rudnay Gyula, Endre Béla, Gulácsy Lajos, Fényes Adolf, Vaszary János, Kohán György, Tornyai János. Mednyánszky László, Hollós János festményei a már említett néhány szegedi gyűjtő kollekcióját gazdagította. A többség beérte másod, harmadrendű alkotásokkal, tehát olyan műtárgyakkal, melyek esztétikai színvonalát a szakma silányabb, periférikus értékűnek tartja. Valószínű, hogy a „hígabb" művészeti produktumok uralkodó aránya, a képeket, apró szobrokat, kerámia-tárgyakat lakásdíszítő elemként használó polgári zsidó háztartások ízlésével, életmódjával, a polgári otthon lakáskultúrájáról vallott felfogásával magyarázható. A valódi értékeket kereső műgyűjtői szenvedély kielégítését csak a nagyon tehetős emberek engedhették meg maguknak. Tehát a zsidó polgári lakások többségében zárolt házi képtárak nem a frenetikus műélvezői hajlam, vagy a pénztőke értékálló ingóságokba való konvertálásának a következményei, hanem a polgári élvetvezetés természetes velejárói voltak. Érdekes, hogy pl. a hódmezővásárhelyi zsidó családok magángyűjteményeiben elsősorban a városhoz kötődő jeles művészek alkotásai jelentették a magas színvonalat (Tornyai János. Kohán György). Sajnos, sem a makói — összetételében halványabb --, sem a vásárhelyi — a toként helyi nagyságok miatt —, valamivel jelentősebb műtárgy együttesek tulajdonosairól nem tudunk semmit, mert a hivatalos kimutatás nem tartalmazza egykori birtoklóik nevét. Másik fontos tanulsága e műtárgylistáknak, a téma kapcsán felfedezhető tendenciózusság. Feltűnő, hogy milyen mértékben hiányoznak az ún. első kategóriás alkotások közül a kor kiemelkedő pesti művész-garnitúrájának (Bernáth Aurél, Vajda Lajos, Rippl-Rónai, Derkovits Gyula) munkái. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a Csongrád megyéből begyűjtött festmények túlnyomó többsége helyi mesterek művei, mintha az itt élő zsidó közösség tudatosan támogatta volna vásárlásaival — esetleges megrendeléseivel ~ e régió kulturális törekvéseit. Nem lehet