A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

MARJANUCZ László: A szegedi zsidó polgárság műértékeinek sorsa a deportálások idején

maradt, s ezt a kastélyt a hozzátartozó uradalommal együtt a magyar állam veszi át, mely attól fogva mint a mezőhegyesi állami uradalom derekegyházi gazdasága fog szerepelni. Úgy lett a nagybirtokból nagyüzem állami indíttatású metamorfózis révén. Kiskundorozsma járás szolgabírája arról számolt be, hogy Algyőn a Heimannkastélynak ismert épületet a Vitézi Szék vette át. Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város polgármesterétől pedig azt tudhatjuk meg, hogy bár a városban zsidó kastélyt nem találtak, az „állami kezelésbe" vett 100 kat. holdon aluli és annál nagyobb zsidó ingatlanokon csupán a gazdálkodás folytatásához szükséges cselédlakások, gazdasági épületek és „közönséges egy-két szobás lakóházak vannak, azonban ezek sem üresek."

29 A zsidó tulajdonokkal kapcsolatos hatósági eljárások közös eleme, hogy az addig magántulajdonú objektumokat zár alá vették, s állami tulajdonná minősítették. Hasznosításukat változatos módon kísérelték meg. A lakásként szolgáló épületeket faluhelyen (Szeghalom, Bánhegyes, Algyő stb.) általában az Országos Földhitel Intézet vette kezelésbe, és „keresztény földművelőknek juttatta." Más részük a magyar vagy a német katonaság beszállásolási gondjain enyhített", míg egyes házakat társadalmi szervezetek (Vitézi Szék, Levente) vették birtokukba. Városokban — főként Szegeden — a zsidó tulajdonú bérházakra, az üzlete felhagyására kényszerített személyek telephelyén, hivatalosan: a bezárt zsidó kereskedelmi üzletekre tette rá kezét az állam. Ezzel kapcsolatban írja a szélősjobboldali Szegedi új Nemzedék, hogy „a zsidóknak a magyar életközösségből való kirekesztése" felveti az elhagyott bérházak további hasznosításának kérdését.

30 A lap úgy foglalt állást, hogy a lakások és üzlethelyiségek bérlői ezentúl a magyar államnak fizessék a szokásos havi bért, a nemrég nyitott 157 810 számú, „zsidóvagyon bevételi számla. Bp." nevet viselő csekkszámla javára. Ugyanakkor a Kereskedelmi és Közlekedési Minisztérium rendelete szerint bezárt zsidó üzletek alkalmazottait az állam a kezlésbevételtől számított egy hónapig kívánta foglalkoztatni.

31 A zsidóellenes megfontoláson nyugvó dierekt hatósági beavatkozás nem volt előzmény nélküli. Még a deportálás előtt Tóth Béla helyettes polgármester megtiltotta a fogadók, kávéházak, kocsmák, italmérések, cukrászdák, kifözések és büfék tulajdonosainak a megkülönböztetett jelzés viseletére kötelezett zsidók kiszolgálását. Fenti rendelet keresztény megszegőit 15 nap elzárással sújtotta a hatalom.

32 Még visszataszítóbb volt az a városi határozat, mely az 1941. XV. tc. szerint rendelkezett a zsidónak minősült orvosok gyógyító tevékenységéről. 1944. július 8-től a zsidónak talált orvos csak zsidóknak rendelhetett, kivétel az elsősegély-