A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)
FANCSOVITS György: Dokumentumok a Magyarországi Újjászervezett Szociáldemokrata Párt történetéből 1901-1905
keztek létrehozni. Lapjuk is eredetileg a debreceni Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! apokrif kiadása, mely 1903 őszén, november 1-én, hetilapként jelent meg. Néhány számot ért meg. Beköszöntőben arról szólt, hogy Mezőfi „a mi szent elvünket, a szociáldemokráciát elárulja, eladja ... tudjátok meg, hogy a Szabad Szó nem a tiétek, nem a népé ... azt mind egy ember ragadja a körmei közé..." Az új párt vezetősége az alábbi tagokból állt: Tatár Dénes, Grósz Péter, Poór János Árpád, Illés István, Malitorisz Gyula, Csapó Imre, Rózsa Gyula, Lédner Ármin, Ughi Bálint, Czikora János, Virág Sándor, Lucsánszki János.; „Jelentés és felhivás!" cimmel röpiratban léptek fel Mezőfi „leleplezésére", a „Magyarországi újjászervezett szocziáldemokrata párt igazi vezetősége" nevében. MMM Rp gy (LTM) 7. Panaszlevél Szegvárról Tisztelt Pártvezetőség! Alulírottak az alant felsorolt esetet Írásban elsoroljuk és kérjük azt a leirt formájában a Szabad szó újságban kinyomtatni s nyilvánosságra hozni saját felelősségünkre, mert a dolog ugytörtént meg a valójában amint alant elsoroljuk, habár sajnálattal soroljuk el. De mit tehetünk mást enél. 1 Tárgy Szegváron 1904 év Deczenber hó 11 én a hejbeli csendőrség egész éjei működöt azon hogy 32 nagy gonosztevőt kézre kerítsen és a működésüknek lettis eredménye mert 32. nagy bűnös közül sikerült is a csendőrségnek 25 ött kézrekeriteni és a többi hét ami hiányzott ... nem került a kelecsébe mert alut odahaza a családi körükben mert külső munkán távol dolgoztak, és igy keveset tartózkodnak családjaik közt. tehát a nevezet 7 gonosztevő csak ijen módon menekült meg a szuronyos hatalom elöl. és a kézre keritett 25 nagy bűnös akiket éjnek idején karhatalommal elkísértettek családjaik közül akik ojan nagy bünt követtek el hogy még asztsem várhata meg vele a szuronyos hatalom hogy megriadjon, a községházán egyszobában együt tartoták a szuronyos csendörök este 9 órától 8 óráig, szuronyos fedözet alatt őrizték. ... Hogy mijén bönösök vagy büntevők voltak azok akiket éjnek idején kellet szuronyos csendőrökéi felkísérni a községházából azok nem voltak másforma bűnösök minthogy elvoltak maradva a megyei útadó munkával ami munka kivan vetve fejszámra minden évben bizonyos mennyiségű nap amit lékeli dolgozni a megyei úton. és a nevezett 32 suemej a nevezet uti munkával már többévekről elvoltak