A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

FANCSOVITS György: Dokumentumok a Magyarországi Újjászervezett Szociáldemokrata Párt történetéből 1901-1905

dalmi-szociális haladás síkján, az államkeret elismerése, a nemzeti függetlenség, a nemzetiségi jogok vállalása és kiterjesztése útján. Mindez nem képezett ugyan­akkor egységes stratégiát, nem tükrözött egységes ideológiát, leginkább bizonyta­lan hitvallás volt a szabadság, egyenlőség, testvériség, a haza elvállalása, s olyan szociális állapotok mellett, melynek a „munkálkodó nép" az alapja és csúcsa. Az MUSZDP szellemisége egy szélső republikánus, demokrata rendszer volt, bár formailag mindvégig ragaszkodott a szocialista jelzőhöz. Kronológiailag az „újjászervezett" szocialista mozgalomnak két kiemelkedő sza­kaszát (1901-1903; 1905-1907) különböztethetjük meg. Az első szakasz egylete­inek kibontakozásával, többé-kevésbé országos elterjedésével függött össze. A második szakaszban a kiéleződő országos politikai küzdelmek, a szakmozgalom (Országos Munkásvédő Szövetség), s a paraszti sztrájkok hullámverései emelik ki a párt hajóját. Az 1905-ös, nevezetes téli választásokon, az MUSZDP két jelöltje, Mezőfi Vil­mos és Áchim L. András mandátumhoz jut Szegváron, illetve Békéscsabán. A kiválasztott dokumentumok a koncentrált válogatás segítségével mindenekelőtt az MUSZDP történetének jelentősebb eseményeit, kiemelkedő csomópontjait reprezentálják. Döntő többségük a párt- és mozgalom belső életét ábrázolja, tehát nem a hivatalos közegek szemszögéből láttatja vagy magyarázza a történé­seket. Az ilyen forrásanyag viszonylag ritka, ezért különösen becses, közlésre méltó és alkalmas. Voltaképpen sem a várkonyista független szocialista, sem pedig az Áchim L. András vezette parasztmozgalmak történetéből - némiképp kivétel a szociáldemokrata irányítású földmunkásmozgalom - alig publikáltak olyan szemelvényeket, melyek a helyi szervezetek mélyéből, annak szintjén, sokfé­leségében lajstromoztak volna. Minden bizonnyal a helyi újjászervezett szocialista tisztségviselők hiteles autog­ráfiái, levelei - azok kendőzetlen őszintesége, ügyes-bajos dolgaik felsorakoztatá­sa - kiemelkedően beszédesek. Ezekből a puszta információknál jóval több tárul fel az olvasó előtt, olyan fejlemények, események, melyek a tagság működését, cselekvését, a terep atmoszféráját érzékeltetik. Magára irányítja a figyelmet a szemelvények másik csoportja is: ahol a szegény­paraszti, falusi-kispolgári rétegek politikai emancipációjáról van szó. Az MUSZDP, illetve Mezőfi Vilmos sokat tett ennek érdekében. E párt a helyi ön­kormányzati küzdelmekben, minden más irányzatnál több teret nyert, ami a vi­déki kistulajdonosi rétegek beáramlásának következménye. Ezzel függ össze a mozgalom hatókörének lineáris kiterjedése (és határa is), mely bizonyos értelmi­ségi-polgári elemeket is magához vonzott.

Next

/
Thumbnails
Contents