A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

LAKATOS Pál – ORBÁN Imre: Egyházlátogatás a makói Szent István plébánián 1835-ben és 1859-ben

1835 1859 nás számára kitűzött időszak után a lelkek elrendelt összeírása végett össze szokták gyűjteni, és meg szokták számolni. Olyan papok, akik nincsenek joghatósággal fölruházva, nem engedtetnek a hívek gyónásainak meghallgatására, kivéve a Csanádi Egyházmegyével szomszédos egyházmegyéknek közvetlenül határos papjait, még akkor sem, ha eme egyházmegye határain belül teljesítenek szolgálatot. e, Az utolsó kenetet illetően. A plébánosnak alkalmas és fényesre tisztított edénykéje van a szent olaj őrzésére és annak a beteghez való vitelére, melyet egy a nyakában függő táskába téve karinget és stólát öltve viszi a betegekhez, Szülő asszonyoknak, hacsak nincs nyilvánvaló életveszély, továbbá halálra ítélteknek, őrülteknek és bűnben megátalkodottaknak nem adja föl az utolsó kenetet. A plébános hívásra el szokott menni a betegekhez; s ha kérik, haldoklásukkor jelen van, és őket a bűnbocsánattal együtt járó apostoli áldásban részesíti. A híveket föl szokta szólítani, hogy ne halogassák a betegek ellátását, és kísérjék a legszentebb Oltáriszentséget a beteghez, vagy nyilvános térdhajtással tiszteljék. A plébánián külön harang van, mely csak a haldoklókért szokott szólni.