Lengyel András szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 5. (Szeged, 2010)

Bogoly József Ágoston: Watteau, Baudelaire, József Attila. A képazonosságtól az ikontextualitásig

találkozunk Watteau festményein. A bukolikus ókori pásztorköltészetből ismert idill ez, ahol a táj távlatai, a fények atmoszférikus ábrázolása, a mitológiai perspektívák Watteau rokokó szellemű társaságainak szórakozását, kerti mulatozását jelenítik meg. Az érzelemmel, szeszéllyel, bájjal, az örök szerelem titkával telített tájakat, a művelődéstörténeti attribútumokkal teleszórt vizualitást alkotta meg Watteau. O a rokokó társasági élet felszínességtől mentes, gondolkodó festője, akinek közönsége a művészetkedvelő polgárság és a rokokó szellemiségű arisztokrácia volt. A déli látásrendszer, a velencei festészet, de a 17. századi flamand festészet hatása is nyomokat hagyott Watteau művészetén.

1

4 A rokokó emlékezetsémák és mítosztöredékek hatástörténetét is érdemes jelezni. Csokonai Vitéz Mihály: Az utolsó szerencsétlenség c. versének befejező két versszakában a tájfestés, a költői képzetkör Watteau Cytherae-képeire emlékeztet. Gerard de Nerval: Sylvie c. 1853-ban írt elbeszélésében, az Utazás Cytherae-be c. fejezetben Watteau-festményekre utal.

1

5 Baudelaire Utazás Cytherébe (Un voyage B Cythere) c. verse pedig megrázó költői képekben már a bűntudattal átitatott átiratát nyújtja a Cytherae-be történő zarándokiásnak. A görög mitológiai örökség emléknyomai a festészeti képalkotásba szövődnek. Watteau és Fragonard képén is találkozunk az erdőszéli jelenettel, ahol egy hölgy fára erősített kötélen hintázik. Az utóbbi művész képén mindezt frivol rokokó beállításban láthatjuk. A kép, a látvány, a rokokó emlékezetsémák mögött mitológiai történetek töredékrétegeit érzékelhetjük. Kirk írja: „Egyéb ismert példák, amelyekben világos kapcsolat van a rituális esemény és valamilyen történet között, azt igazolják, hogy hiba volna a mítosz és a rítus egyszerű és általános viszonyáról beszélni. Az attikai Aiora-ünnepen leányok hintáztak a fákra erősített köteleken. Ez kimutathatóan Erigoné emlékére történt, aki felakasztotta magát, amikor apját, Ikarioszt, Dionüsziosz papját megölték a pásztorok, mert azt hitték, megmérgezte társaikat, holott azok csupán az isteni mámor állapotában voltak. A hintázás nem más, mint vegetációs varázslat, amely ebben az esetben kétségtelenül a szürettel függ össze. (...) a mítosz fölhasznál egy független narratív témát a bor eredetéről."

1

6 Watteau rokokó érzékenysége, természeti szépséget megjelenítő művészete több irányból a romantika felé mutat. Néhány évtizeddel később Baudelaire kortársa, Gérard de Nerval: Intés című versének első és második strófája a romantika szemléleti világának érzékenységét képviseli: „Ember, ne hidd, hogy csak magad gondolkodol világunkon, ahol mindenből zeng az élet! Erőket gyűrsz le s mégis szolgaság a béred s agyadra nem szorul a mindenség sehol. 1

4 Watteau: Ft tes vénetiennes c. képe. Vö.: BRYSON N. (1983) i.m. 66-68., 72.-73., 82-83., 115., vö.: MUNHALL, Edgar: Little Notes Concerning Watteau's Portal of Valenciennes. The Frick Collection. 1992 1

5 Vö.: SZEGEDY-MASZÁK Mihály: Szó, kép, zene. A művészetek összehasonlító vizsgálata. Kalligram, Pozsony, 2007. 163-166. KIRK, G. S.: A mítosz. Ford.: STEIGER Kornél. 2. kiad. Holnap Kiadó. Bp., 1993. 37-38. 17