Lengyel András szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 5. (Szeged, 2010)

Kisebb előzmények - Bíró-Balogh Tamás: „Tessék a kurzus-cikkírónak helytállani" Kosztolányi egy elkerült sajtóperének történetéhez

Várossy Gyula könyve ma már könyvárverések ritkán fölbukkanó tétele. A szegedi Somogyi-könyvtár azonban két példányát is őrzi, ráadásul mindkettő dedikált. Az egyik ajánlás így szól: „Ngs Nagy Géza műszaki tanácsos barátomnak/igaz tisztelettel / a / Szerző / Szeged, 1921, aug. 26." Ez számunkra csak az érdekesség erejével bír, illetve azzal az információval, hogy a február 7-én megjelent könyvből augusztus végén még volt a szerzőnek példánya (a kötet jelzete: A 5589). A másik azonban több szempontból is fontos. Elsősorban azért, mert a példány eredetileg Móra Ferencé volt, méghozzá magától Várossy Gyulától kapta, aki így ajánlotta művét az írótársnak: „Móra Ferenc író jóbarátomnak, / a »Könnyes versek« szíveket ríkató költőjének/ szeretettel a / Szerző. / Szeged, 1921, márc. 7." (a kötet jelzete: G. E. 4315). Az részletkérdés, hogy Várossy rosszul utalt Móra ekkoriban megjelent verseskötetére, amely a Könyes [!] könyv címet viseli, ennél jóval fontosabb az, hogy a dedikáció bizonyítja, hogy Móra, aki végül elsimította az ügyet, már jóval a Kosztolányival való levelezés előtt tudott, illetve tudhatott az Új Nemzedék cikke nyomán indított perről, hiszen azt maga a könyv is dokumentálja. (Vagy ha 1922-ben az egy évvel korábbi olvasmányélmény nem is élt elevenen emlékezetében, Kosztolányi jelentkezése után volt hol utána olvasnia.) Az bizonyos, hogy olvasta a könyvet. A március 7-én kelt dedikáció után egy nappal ugyanis a Mórához még ekkor is erősen kapcsolható Szegedi Naplóban (ahol 1913-19 között, leváltásáig volt főszerkesztő) a könyvről rövid híradás jelent meg; nyilvánvalóan Móra tollából: „Várossy Gyula plébános és író igen érdekes emlékiratot tett közzé. Érdekelni fogja a könyvecske nemcsak azokat, akik a méltatlanul üldözött pap közéleti szereplését ismerik, de mindazokat, akik az eleven emlékű közelmúlt eseményeiben akár cselekvően, akár szenvedően résztvettek; tehát valóban mindannyiunkat, szegedieket, akik a háború és forradalmi »nagyidőkkel« beteltünk.""' A híradás azt is bejelenti, hogy az Emlékirat méltatására a lapban még visszatérnek. Erre nem is kellett sokat várni: a Szegedi Napló hamarosan két részben ismertette a könyvet; ezt a cikket is egyértelműen Móra írta.

4 A néhol kifejezetten maliciózus ismertetés alaphangja a közösen átélt „történelmi" események utáni „cinkos" egyetértés: a hasonló politikai beállítottságú Móra a kurzus második évében nem ismerheti el nyíltan a könyv állításait, amit azonban benne nem helyénvalónak talál, könnyű iróniával írja le. Végkövetkeztetése is objektív, s nem is annyira burkolt célzásokkal teli: „Szükséges volt-e, érdemes volt-e a fölületes hírlapi támadásokra evvel a »védőirattal« kirukkolni, nem tudjuk, de nem is fontos. Mindenesetre vannak benne olyan adatok és tények is, amelyeket érdemes volt följegyezni azok számára, akik egykor a mai idők mesterségesen elhomályosított történelmére világosságot fognak deríteni." (A cikket mentalitástörténeti szempontból részletesen lehetne vizsgálni: miképp ír éppen erről a könyvről az a Móra, aki múzeumigazgatóként és sajtómunkásként a forradalmak alatt erősen politizált - amiért később a fehérterror idején re3 [Móra Ferenc:] Várossy Gyula emlékirata. Szegedi Napló, 1921. márc. 8. 3. 25 [Móra Ferenc:] Várossy Gyula emlékirata. Szegedi Napló, 1921. márc. 11. 2., márc. 13. 3. 174