A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 4. (Szeged, 2004)

Adattár - Szelesi Zoltán: Csáky József szegedi levelei

A régi Magyarországnak nagyon rossz híre volt. Barbár, nyerhús evő és kisgyerekevő népnek tartották, a régi rossz mesék miatt. Most ezzel a kiállítással bebizonyul minden művelt ember előtt, hogy Magyarország egy nagy kultúrájú, művelt nép volt, már a X. században is. A képek versenyeznek a XIV-ik - XV-ik században a legnagyobb művészetű országok produkcióival: olasz, francia, flamand. Ki van állítva, egy gótikus (XIV. század) faszobor, amilyen nincs a Louvre-ban se az egész Flandriában. A Mátyás király Corvina könyvei mutatják, hogy milyen nagy volt a kultúra itt a XV. században. A barbár nép a török volt, amely mindent elpusztított és véglegesen megállította a kultúrát Magyarországon! Ha a török megszállás nem történt volna meg, ma Magyarország egyike lenne a legnagyobb művészetű országnak: francia, olasz, flamand, mert a német nem számít. Az egy-két festője idegen származású volt: Dürer, Cranach... A török megszállás után jött Ausztria. A magyar nemességet nem érdekelte a „magyar művészet" (A többi sem! A ló, a kártya, a nők!). Az a pár magyar, aki művésznek érezte magát, ment Ausztriába és Németországba. A művészet, halott-művészet maradt. Az első, aki eljutott Franciaországba, ahol volt egy nagy művészet (máshol már nem volt!), az Paál László volt. (Munkácsy nem számít. Ő német festészetet csinált még itt is.) A 2-ik RipplRónai volt. A 3-ik Czóbel és mindjárt utánna, sőt vele: én. Ismétlem: ebből a kiállításból nagy erkölcsi haszon lesz. Persze én csak a régi magyar művészetről beszélek, mert a modern rész nem számít itt Párizsban. Elég gyatra anyag. Párizsban evvel kijönni?! Én már kétszer voltam a Petit-Palais-ban, de visszamegyek. Sok jó barátsággal Csáky 45 Kedves Szelesi 66. V. 26. Soron kívül írok. Először, mert gondolom, hogy a tavaszi évszakban nagyon el vagy foglalva, a nyári szezon előkészítésével; másodszor pedig valamiről elfelejtettem neked írni az utolsó levelemben. Te ugyanis írtad, hogy járt nálad egy fiatalember, aki rokonom és a címemet kérte. Az anyja írt nekem. Elég közeli rokonok volnánk, unokatestvérek. De, amiről ő nem írt az az a tény, hogy nekünk egymáshoz soha semmi közünk nem volt, semmién kapocs. Énekem halvány fogalmam sincs, hogy ők kik és mik. Énnekem a Csáky-családdal semmiféle érintkezésem, összeköttetésem nem volt soha. A család egyetlen tagja sem törődött velem. Engemet az anyámék családja nevelt fel szeretettel, odadással, és amikor elszakadtam tőlük testileg-lelkileg, a szoros összeköttetés soha el nem szakadt. A levelezés állandó volt és minden levélben csak szeretet volt. És, amikor lehetett anyagilag is segítettek. Párizsba csomagokat kaptam, sőt egy nem régen elhunyt nagybácsim (akit örömmel láttam viszont 59-ben), még kisebb összegeket is adott. A még élő családtagokkal (és gyermekeikkel, mint Gizi), még mindig levelezek. A Csáky-család olyan idegen maradt velem szemben, mint egy néger vagy japán. És most jött a levél - az első életünkben - áradozó rokonsággal és olyan emlékekkel, amelyek soha nem léteztek. Tudod miért? Mert az ifjú, aki nálad járt szeretne kijönni Párizsba engem 207