A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 4. (Szeged, 2004)

Adattár - Szelesi Zoltán: Csáky József szegedi levelei

(főleg a szobrászat, amelyet nehezebb érteni) egy kis, elpuskázott életű (szóval eléggé megvetendő) emberek foglalkozása, akik bizony eléggé szánalomra méltók. Beszéljünk MÁV-tisztviselőkről! Az igen! Erről a tényről te tudnál egy érdekes és mulatságos cikket írni a napilapban. Gizikétől, kaptam - már egy ideje - egy kedves levelet. Szegényke! Fáj a szívem, ha rágondolok. Mindig ugyanabban az állapotban van „lelkileg". Mint már írtam neked, a baj éppen ott van, hogy ő némileg kéjjel merül ebbe a lelkiállapotba, és fájdalmas lenne neki a változás. Ha én ott volnék közel hozzá, egészen bizonyosan megváltoztatnám. De hát innen? Egy levél nagyon kis dolog és hatástalan. Az idő itt is enyhébb, de esik. A Szajna megáradt, és sok helyen a mély partokat (emlékszel rájuk!) elöntötte. Mint nyáron Magyarországon, itt is az ország több részén az áradások nagy károkat okoztak. Több helységben csónakáztak az utcákon. Őszi vetés nem volt. A „nyugodt nap" évében vagyunk. Talán egy jó borravalóval a menyország portásának?... Mindig örömmel olvasom, amit írsz. Küld el. Jó barátsággal Csáky 42 Kedves Szelesi 66. II. 17. Szokásom ellenére, én is megkéstem a válasszal. Erre több okom volt de csak egyről írok, mert a többi csak időfogyasztó, de nem fontos. Az egészségemmel volt bajom. Meghűltem. Köhögős, olyan mellszaggató; persze nátha és szédülés. A járkálás bizonytalan volt, már ami az egyensúlyt illeti. Ez azonban egy banális eset lett volna, ha csak ez lett volna, de hozzá csatolódott valami emésztési zavar, elég kellemetlen. A szívem mintha lasabban dolgozott volna, és ez éjjel-nappal. Most már a végén vagyok mindennek. Még egy kis köhögés, de nem számottevő, és ami az emésztési zavarokat illeti, az is javult. Vigyáznom kell azonban az étkezésemre. Eléggé legyengített mindez. Teljes talpra állást nem remélek tavasz előtt. A nagy hidegek elmúltak (remélem véglegesen, de lehet-e tudni?). De jött helyébe esős, nyirkos, ködös idő, ami talán még rosszabb. De csak az vigasztal, hogy már február 17-e van és jön a március, amikor ugyanis lehet kezdeni... remélni. És a reménység éltet. Persze szó sem lehet arról, hogy a műtermemben dolgozzak. Ennek még a gondolata is kész betegség. így aztán fenn vagyok a szobámban és rajzolgatok. Ez se naplopás. A vevők nem tolonganak az ajtóm előtt. Persze ezt annak tudják be, hogy konok vagyok és nem akarok „absztrakt"-szobrokat csinálni, amelyeket elkapkodnának a kereskedők és vevők. Dehát én már ilyen vagyok. Úgy látszik, az utóbbi időben, mintha az „absztrakt" kezdene letűnni. Ugyanis a kereskedők (mert a „művészet" tőlük függ) kezdenek nagyon is akadémikus képkiállításokat rendezni. Egyik végletből a másikba esnek, de ha így tart, az absztraktnak vége. Ha egyszer valami összeomlik, azt többé nem lehet felemelni, mert az árak omlanak le. Nincs már művészet, csak „Börze". Majd meglátjuk. 204