A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 4. (Szeged, 2004)

Adattár - Szelesi Zoltán: Csáky József szegedi levelei

Nagyon örülök az ifjúkori Önéletrajzom megjelenésének tervbevételét. Fehér Zsuzsánál sok fénykép van a szobraimról. El is kérem tőle, miután neked nem lesz rá szükséged, de csak azután, visszaküldőd. Ugyanis tervbe vették Budapesten, hogy a Képzőművészeti Alap kiad rólam egy monográfiát Pogány Ö. Gábor indítványára. De a dolog évek óta húzódik, és egészen bizonyos, hogy nem lesz belőle semmi. így aztán jobb szeretném, hogy a ma már nagyon drága fényképeim visszajöjjenek. Nem kellene újra vásárolni azokat, ha szükségem lesz rájuk. A „Művészet" folyóiratot nem ismerem. Tudom, hogy Párizsban egy-két ember kap tisztelet-példányt rendszeresen. Én nem. Szóval, ha megjelenik a halálhírem megcáfolása, talán elküldhetnék azt a számot. így látnám a lapot vagyis folyóiratot. Kristó Béláné, anyám fivérének a lánya. Tartsd meg vele kissé az összeköttetést. О is örülni fog neki, és így tájékozódunk sűrűbben egymásról. (Petőfi Sándor sug. 62.) Most valami, ami talán érdekel az én ifjúsági önéletrajzomat illetőleg. Én a 3-ik kerületi Polgári Iskolába jártam. Az utolsó évem végén, mi, növendékek, előadtuk a Bánk Bán-ból az éjjeli összeesküvés jelenetét. A színház kölcsönözte a jelmezeket. Én játszottam Bánk szerepét. Erről egy csoport-fénykép készült. Nekem megvan, de itten. De egy volt iskolatársam, Csóti Jenő, aki a „német" szerepét játszotta, még él. Neki is megvan a kép és talán kölcsönözné, másolatra, sőt talán ajándékozna is a levéltárnak. Ha a neve beiktatódna, talán hiúságból oda adná. Sajnos, nem tudom a címét, de egy közös barátunk, Szolcsányi Gyula szobrász (Béke u. 18. Szeged) tudja a címét, mert összejönnek. Csóti bizonyosan tudja még a „szereplők" neveit is. Én az asztal mögött a középen állok. Rám ismerni persze már nem lehet. Díszmagyarban vagyunk. Ha nem kellemetlen és visszaélés nem lenne, egy más kérésem is volna a III. kerületi Polgárival kapcsolatban. Az én időmben annak az igazgatója egy Baranyai nevű mértan­tanár volt. Ez a kiváló ember feltalált egy módszert, nagyon leleményeset, amellyel könnyen és pontosan lehetett egy körívet páratlan részekre osztani. (Én fanatikusa voltam a geometriának és az algebrának, és ennek mint szobrász, hasznát vettem néha.) Nagyon sokáig visszaemlékeztem Baranyai módszerére. Egy nap, sokára elfelejtettem. Azóta sokat törtem rajta a fejemet, még az utóbbi időkben is, de nem tudok rá visszaemlékezni. Pedig nagyon szeretném tudni. Ismernék egy mértan tanárt, aki erre emlékszik. Nagyon örülnék neki. Amint látod nagy még bennem az „életkedv". Sok szeretettel Csáky 8 Kedves Szelesi 9-XII-63. Bevallom, vártam leveledet és bevallom, hogy várakozásomon túl zsúfoltabb tartalmú értesítéseket kaptam. Hogy ezek nekem nagyon jólesők, azt úgy hiszem mondanom sem kellene. Pontról—pontra felelek. 176

Next

/
Thumbnails
Contents