A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 4. (Szeged, 2004)

Kisebb közlemények - Ilia Mihály: Bevezető egy Tömörkény-emléküléshez

KISEBB KÖZLEMÉNYEK Bevezető egy Tömörkény-emléküléshez A Tömörkény-életmű irodalomtörténeti sorsa elég furcsán alakult. Abba a fölfedező, előfutárt kereső kutatásba, mely a 19-20. század fordulóján jelölte ki a modern magyar próza őseit, ez az életmű nem került bele. A klasszikusok sorozatába nem vette be ezt az írói teljesítményt a sorozat szerkesztője. Az első két monografikus igényű munka (Juhász Gyuláé és Ortutay Gyuláé) különböző okok miatt nem tudta elismertetni Tömörkény írói érdemét a korszak irodalmi köztudatában. Juhász munkája nem is jelent meg a megírása idején, csak jóval később. Ortutayé, mint szegedi egyetemi disszertáció megmaradt egyetemi tudománynak, filológiai teljesítménynek, de nem hatotta át még annak a fiatal tudományos értelmiségnek a szemléletét sem, amelybe a szerző is tartozott, az űn. szegedi fiatalokét. Kispéter András monográfiája (1964) az addig elért eredményeket összegezte. Az első jelentősebb áttörés az életmű irodalomtörténeti, élő irodalmi visszavételére a Tömörkény születésének 100. évfordulójára megjelent Tömörkény Emlékkönyv (1966. szerk. Péter László és Kovács Sándor Iván) és az ugyanekkor rendezett szegedi Tömörkényemlékülésjelentette, ahol is pl. Keresztury Dezső a „kismester" minősítést próbálta levenni Tömörkényről. A Czibor János által gondozott Tömörkény-sorozat kötetei, ill. az ehhez társult utolsó darab (Munkák és napok a Tisza partján, Péter László gondozta) elérhető közelségbe hozták az olvasóknak a Tömörkény-szövegeket. A már nehezen hozzáférhető első kiadások, ül. a jobbára a szegedi napilapokban megjelent novellákat, tárcákat, néprajzi ihletésű elbeszéléseket közhasznú keretben tették közzé ezek a kötetek. Részben erre a kiadásra, részben pedig önálló kutatásra alapozódtak azok a gyűjteményes kötetek, amelyek ezután különböző időben jelentek meg (Madácsy László, Péter László szerkesztésében). De a nagy áttörést az jelentette, hogy megkezdődött és máig tart az író, újságíró, muzeológus munkásságának kutatása (Péter László, Lengyel András, Apró Ferenc, Kürti Béla nevét említem itt); Péter László adta ki a Tömörkény világa с tanulmánykötetét (1997), gyűjtemények jelentek meg a szegedi lapokban Tömörkény által írott rovatokból, stb. Németh G. Béla 1985-ben kiadott tanulmánya (Az élet profán litánia ja) esztétikai magasságokban említi Tömörkény írásait. Az említett kutatók filológiai munkája hárította el az akadályt, hogy ez az életmű csonkán mutatkozzék az olvasók előtt, ők végezték el a nem kikerülhető filológiai munkát, mely nélkül az életműnek csak a kisebb része volt látliató és elérhető. Itt kell megemlítenünk Bálint Sándor Szegedi szótárai, hiszen ennek példaanyaga, nyelvi, helytörténeti, néprajzi utalásainak egyik forrása Tömörkény írásai voltak. E kutatások eredményei nélkül ez az életmű nem szabadulhatott volna ki a helyi saj tótörténeti, helytörténeti, várostörténeti, táji anekdotizmus közhelyei közül. A 19-20. század fordulójáról szóló monografikus munkákban Tömörkény még mindig mellékmondatokba szorul, néprajzi tárgyiasság minősítéssel intéződik el (gondolok itt a Mőriczről szólókra!). Kivétel az a különös kísérlet, ami Czetter Ibolya írásaiból sugárzik: Tömörkény írásait az új műelemző iskolák módszereivel próbálja értékelni, jelezve, hogy az életmű megállja helyét az ilyen vizsgálatok előtt is, gazdag bizonyító anyagul szolgál az esztétikai méltatáshoz is. 147