A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 4. (Szeged, 2004)

Nagy Imre: A Preliminary Report on the Friedman Kein Canvas

fénykép, s egy rövid, több pontjában is hibás leírás. A vászon akkor, a híres New York-i divattervező, Mary McFadden gyűjteményéből került az aukciós ház kínálatába. Innen vásárolta meg a jelenlegi tulajdonos, Dr. Alvin E. Friedman Kein. A festett-rajzolt jelenetek az 1880-as években készülhettek, s elsődleges vizsgálatuk alapján is megállapítható, hogy az sájen indián művészek munkája. A tizenöt harci jelenetből kilencen a sájen harcos pajzzsal van megörökítve. A kilenc jeleneten ábrázolt ötféle pajzsmintából négyet minden kétséget kizáróan, mint sájen pajzstípust lehet azonosítani. Két pajzs esetében azok eredetét, tulajdonosait és a pajzshoz kötődő szabályokat is megismerhetjük James Mooney publikálatlan jegyzetei segítségével. További támpontot jelent, hogy a vásznon dolgozó sájen művészek közül többnek a munkáit be lehet azonosítani (zömmel publikálatlan) indián rajzgyűjteményekből. Annak érdekében, hogy az egyes jelenetek jól azonosíthatóak legyenek, egy sajátos jelzésrendszerrel láttuk el őket. Minden egyes sávot egy szám és egy R betű (ang. row, „sor") kombinációjával láttunk el. A legfelső sor az RÍ, míg a legalsó az R4 jelzést kapta. A jeleneteket balról jobbra haladva egy szám és а С betű (ang. coup, „tett, ütés") kombinációjával jelöltük, így pl. a harmadik sor második jelenetének jelzése az R3C2. A jelenetek egyenkénti vizsgálata csak megerősíti eddigi véleményünket, hogy sájen alkotással van dolgunk. A felső két sávban a déli sájenek ún. íjhúr Katona Társaságának jellegzetes jelvényeit - fánk-alakú csörgőt, a tollas lándzsa két különböző fajtáját, illetve az ún. skalplándzsát - látjuk megörökítve. Az alsó két sávban nincsenek ennyire markáns jellegzetességek, de az R4C1 jelenet sájen hősének szarvazott, tollas fejdísze az északi sájen Őrült Kutya Társaság vezetőjének jellegzetes hatalmi jelvényét ábrázolhatja. A vászon festése befejezetlen. Jól mutatja ezt, hogy egyes jelenetek grafitceruzás előrajzolása is hiányos, a színezés pedig több esetben is a félbehagyottság érzetét kelti. A munkát a vászon jobb felső sarkában kezdték, de az első két jeleneten (R1C4; R1C3) dolgozó művész egyike sem volt igazán mestere az anyagnak és a technikának. Ezt követően egyetlen sájen művész rajzolta meg az összes lovat és az ellenségek alakjait, de a sájen hőstettek végrehajtóit - feltételezhetően - a harci tettek elkövetői maguk rajzoltak-festettek. Ez a magyarázata annak, hogy az emberi alakok ábrázolási módjában olyan sokféle stílust figyelhetünk meg. Részletes elemzésre az R1C3 és az R2C4 jelzésű jelenetek kerültek. Ezt a két jelenetet az köti össze, hogy mindkettőn ugyanaz a pajzstípus van a sájen hős fegyverzete között megörökítve, annak ellenére, hogy két külön művész alkotásairól van szó (2. és 3. ábra). A pajzs, a szerző sájen pajzstipológia rendszere alapján a „függőleges sáv középen" elnevezésű tipológiai csoportba sorolható (1. táblázat). A washingtoni Nemzeti Néprajzi Levéltárban őrzik a néprajzos James Mooney azon publikálatlan terepmunka jegyzeteit, amelyeket a sájenek körében végzett 1902 és 1906 között. A kézírásos jegyzetekben gazdag anyagot lehet találni a déli sájenek pajzsairól. Ez alapján a két kiválasztott jeleneten látható pajzsot, mint a Little Buffalo Thigh-féle pajzsot azonosíthatjuk (4. ábra). A pajzsot Little Buffalo Thigh apai nagyapjáig, Old Man Tipi-ig tudta visszavezetni. Ő a pajzsot fiára, False Lame-re hagyományozta, aki abból négy példányt készített, s az alábbi sájen férfiaknak adta őket: 1) Little Shield-nek (7-1885), aki Little Buffalo Thigh féltestvére volt, közös apától, de másmás anyától; 2) Black Hawk-nak (7-1867), akinek rokonsági viszonya False Lame-hez ismeretlen; 3) saját unokájának, Starving Coyote-nak (7-1876); és 4) fiának, Little Buffalo Thigh-nak (1842-7). Little Buffalo Thigh 1861-ben kapta meg a pajzsot apjától, de 1865 tavaszán továbbajándékozta azt saját öccsének, akit szintén Black Hawk-nak hívtak (1843-1921). Ez, a XX. század első évtizedéből dokumentált pajzstípus - egészen kivételes módon - megörökítésre került egy a XVIII. és XIX. század fordulójára datálható síksági indián tárgyon is. A kérdéses tárgy egy 1840-1844 között gyűjtött, festett díszítésű síksági indián ing. A tárgy gyűjtője, Antonio Spagni politikai okok miatt távozott az Amerikai Egyesült Államokba, majd 1844-ben egy kisebb indián gyűjteménnyel tért vissza Itáliába. A gyűjteménynek ma a Reggio Emilia-i Civici Múzeum ad otthont. A díszes bőring elején és hátulján figurális festés látható, s ezeken - elől kétszer, s hátul is kétszer - félreismerhetetlenül a Little Buffalo Thigh-féle pajzsot örökítették meg (8. és 9. 122