A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Dömötör János: Galyasi Miklós arc- és pályaképvázlata

gével is. Illusztrációként egyetlen személyes élmény: Még a Kálvin téri Nagy Ernő féle házban működött a múzeum, amikor titkári minőségemben felkerestem ott. Közben megérkezett Bényi László festőművész, aki akkor a Múzeumok Országos Központjának munkatársa volt. Nyomban és diszkréten elküldte titkárnőjét, Köves Erzsébetet a közeli csemege boltba, és perceken belül lea, sonka, sajt, gyümölcs került a kötelező kávén kívül az iroda kerek „terüljasztalkámjára". A múzeum visszaköltözött a Szántó Kovács utcába, és az államosítás után Galyasi Miklós előterjesztésére a szomszédos Klein házal is az intézményhez csatolták. Az eddigiekből világos, hogy szerette az emberek, különösen a fiatalok társaságát. Nem szerette viszont a múzeumi, szakmai adminisztrációt. A levelezést, mint a működés alapfeltételét - még csak elvégezte, de büszkén hangoztatta, hogy nem leltározott be egyetlen tárgyat sem. Ezt könnyen megtehette, mert erre a feladatra olyan országos tekintélyeket sikerült megnyernie, mint Kiss Lajos, Korek József, Bodnár Éva. Utóbbi számára gáláns gesztussal engedte át a Tornyai életmű feldolgozását, holott Tornyai Jánoshoz nemcsak személyes barátság fűzte, hanem mint ezt a Művészettörténeti Értesítőben megjelent mélyreásó, értékes Juss-tanulmánya, valamint a Szabad Művészetben publikált a Bercsényi portrét elemző írása is bizonyítja, nagyon jól ismerte az alföldi realisták alapító, vezető személyiségének életművét. Vezetése alatt kulturális társadalmi centrummá vált a múzeum. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1956-ban még gyakrabban megfordultak a fiatalok megbeszélésre, helyzetértékelésre a Szántó Kovács János utca 18-ban. Közismertsége és népszerűsége miatt az is szinte törvényszerű volt, hogy a forradalom szegedi egyetemi vezetése szinte elsőként őt kereste fel Vásárhelyen. Részben emiatt, részben pedig a Nemzeti Újság november 3-i számában megjelent cikke miatt indult ellene 1957-ben büntető eljárás. Valószínű, hogy ez nem következik be, ha elfogadja a részére a minisztérium által felajánlott szentesi, illetve szentendrei álláshelyet. О azonban bízott munkásságának értékében, népszerűségében, és budapesti barátai segítségében, emiatt azután helyben maradt. A helyzetet Fedor Ágnesnek a Nők Lapjában megjelent cikke, a szerző akarata ellenére el mérgesítette. Ebben Galyasi Miklós tevékenységét értékelte, és záró mondatként csak annyi védelmet kért számára, mint amennyit ő biztosított a Sasér madarainak. Ezáltal az ügy országossá, és egyben a helyi vezetés számára presztízs kérdéssé vált. Ezután került a vádiratba a múzeum, mint „ellenforradalmi góc", és emelték ki külön is a „Ne jussoljunk" című cikkéből a szovjet tankok ellenséges jelenlétére utaló megállapítást. (Az egész cikk tulajdonképpen arról szólt, hogy a nemzet létét érintő komoly események idején milyen kiábrándító az éppen megalakult pártoknak az MSZMP vagyon - autó, biliárdasztal, stb. - feletti civakodása.) Másfél év börtönre ítélték, így törvényszerűen vesztette el múzeumigazgalói állását. A büntetésnek mintegy 2/3-át Márianosztrán le is töltötte. Hazatérte után művészbarátai, a Zsigmond utcai kis házban, melyet Székely János, a városi közigazgatás irodaigazgalója, a mindenkori múzeumigazgató szolgálati lakásául adományozott a városnak, rendszeresen megjelentek. A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatócsoportja megbízta a vásárhelyi művészeti élettel kapcsolatos emlékei megírásával, valamint a témával kapcsolatos adatgyűjtéssel is. Az így elkészült dokumentáció értékes forrását képezi a helyi művészettörténetnek. Szükséges azonban, és elkerülhetetlen, hogy élete e korszakának egy őt megcélzó vizsgálatáról is említést tegyünk. Börtönből való hazatérése után úgy látszik, még mindig veszélyesnek tartották, ezért a megyei tanács művelődési osztálya vizsgálatot indí97