A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Dömötör János: Galyasi Miklós arc- és pályaképvázlata

Galyasi Miklós arc- és pályakép vázlata DÖMÖTÖR JÁNOS (Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely) Vásárhely századfordulós szellemi pezsgése, mely Adyt a város „paraszt Párizs" minősítése megvédésére késztette, az első világháború után megszűnt. Juhász Gyulát már az alkotói elmélyültségre, nyugalomra, csendre emlékeztette a város, amikor 1926-ban „magyar Fiesole"-nak nevezte. A kultúra kétszer hét sovány esztendejének oka részben a városfejlődés mezőgazdasági hajtóerejének kimerülésével, részben pedig az új városvezetés szemléletváltozásában keresendő. A város polgármestere jól érzékelte ezt, amikor az elszármazott művészek 1926-ban rendezett kiállításának megnyitójában szokatlan önkritikussággal állapította meg, hogy: „valljuk be nyíltan, hogy a város a múltban nem egy súlyos mulasztást követett el a művészettel és művészfiaival szemben, hogy talán néha egy kissé mostoha anya is volt". Az ezt követő években a fogadkozás ellenére, majd tíz éven át semmi sem változott, egészen 1934-ig, a Tornyai Társaság megalakulásáig. Ennek előzménye Galyasi Miklós Kinizsi utcai otthonához vezet. Az 1903. június 18-án Reisinger Miklósként született Galyasi Miklós a helyi gimnázium elvégzése után a Máramarosszigetről Hódmezővásárhelyre áttelepült Jogakadémia hallgatója lett. Ennek elvégzése után 1926-ban a szegedi egyetemen államtudományi doktori diplomát szerzett. Ugyanebben az évben jelent meg első verseskötete is, „Fut a lidérc" címen. Megvalósult álmaként 1927-ben kijutott Párizsba, és másfél évet töltött ott, részben a Sorbonne előadásainak hallgatásával, illetve a szomszédos belga, holland, német városokba tett tanulmányi kirándulásokkal. Itteni élményei egész életre elkötelezték a francia kultúra, azon belül pedig elsősorban a szimbolista költészet (Baudelaire, Verlaine, Rimbaud) iránt. A francia festészetből a posztimpresszionisták álltak közel hozzá. Azonban európai kitekintése, érdeklődése mellett erősen kötődött szülővárosa kulturális hagyományához, értékeihez is. Lokálpatrióta elfogultságának humorral átszőtt megnyilvánulásaként alkotta meg a „Hódmező-Magyarország" kifejezést. Kötődésének külsődleges megnyilvánulása volt, hogy nem egyszer csizmában járt, és közben Verlaine verset szavalt. Az említett Kinizsi utcai házban működött az a pékség, amelyet a korán elhunyt apa után az özvegy édesanya vezetett. Ebben az épületben levő nagy (8x6 m) szobában, amelyet Galyasi Miklós „Műveröm"-nek nevezett, jött össze igen gyakran, bár nem szigorú rendszerességgel a vásárhelyi fiatal értelmiségiek egy csoportja. (Meg kell jegyezni, hogy a „Verőm" kifejezésnek volt reális alapja is, mert a szoba az udvari járószintnél alacsonyabban feküdt, és csak néhány lépcsőfokon lehetett lejutni.) Itt találkozott a házigazdával Pákozdy Ferenc költő, Faragó Sándor újságíró, Kohán György és Vén Emil festőművészek, Plohn József fotográfus, Rudolfi Rezső zeneszerző, valamint Dr. Losonczy Endre városi tanácsnok. Gyakran szóba kerüli együttléteik alkalmával a város szellemi életének, kultúrájának szürkesége. Végül arra az elhatározásra jutottak, hogy a hasonlóan gondolkodókat megfelelő szervezetbe kellene összefogni, és cselekvésre késztetni. E gondolat megvalósítására kezdeményezték egy művészeti, irodalmi és tudományos társaság megalakítását. A kezdeményezés kedvező visszhangra talált, és ennek eredményeként 1934. 95