A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)
Szilágyi Judit: Füst Milán szegedi kapcsolatai
Füst Milán és a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma Füst Milán levelezésének - részleges - feltárása során olyan levelek is előkerültek, amelyek a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának néhány tagjával fenntartott kapcsolatát dokumentálják. Ezen levelek azért is figyelemreméltóak, mivel Füst Naplójában a Kollégium egyetlen tagjának nevét (még Radnótit sem) említi. (Igaz, a Naplónak éppen az 1933 és 1936 közé eső része elveszett.) A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjai közül Hont Ferenccel került legkorábban - és legtartalmasabb - kapcsolatba Füst. Kettejük levélváltásának első, fennmaradt darabja 1929 szeptemberéből származik, de ismerettségük - a levél tanúsága szerint - korábbi. Személyes találkozásra is sor került már, a Hont házaspár meglátogatta Füstéket. Költő-drámaíró és színész-rendező szükségszerű találkozása ez: Füst Milán drámaírói időszaka a húszas évek elejétől-közepétől kezdődik, s tíz évig tart. Kapcsolatuk mindvégig munkatársi: a majd nyolc évet átfogó levelezésből fennmaradt hat Hont-levél tanúsága szerint a rendező nagy elismeréssel szól Füst műveiről, sokat próbál tenni értük. (Erőfeszítéseiben és azok kudarcában a „Füst Milán-i szituáció" szimptomatikus jegyei sejlenek fel.) Hont leveleinek hangneméből nem következtethetünk kettejük között kialakult barátságra; a két meglehetősen eltérő személyiség csak a közös feladat érdekében szövetkezett. (A Hont-hagyatékból várható a Füst-levelek előkerülése, csakhogy ez egyelőre nem hozzáférhető.) A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjai közül Hont Buday Györggyel és Radnóti Miklóssal állt közelebbi barátságban. Ezért sem véletlen, hogy a Szegeden keveset tartózkodó Hont helyett a Művészeti Kollégium szervezeti, adminisztrációs és pénzügyeit egyszemélyben felvállaló Buday György viszi tovább A Színpad előkészítését, legalábbis Füst őt keresi meg néhány hét múlva levelével. Kettejük levélváltásának hangneme feltűnően eltér Hont lelkesedéstől fűtött leveleitől; Buday rövid, kimért választ ír, s mintha Füst lenne az udvariasabb, barátságosabb. (Ez azért is feltűnő, mivel Füst éppen húsz évvel idősebb a szegedi fiataloknál.) Budaynál érdeklődik Radnóti felől: fel szeretné venni a költővel a kapcsolatot. (Radnóti válaszlevelei és naplója dokumentálják kettejük kapcsolatát.) A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumával mint mozgalommal tehát Hont Ferenc közvetítésével találkozott Füst. A Művészeti Kollégium tagjai közül Radnótin kívül - Gáspár Zoltán, a Kollégium utolsó titkára keltette fel Füst érdeklődését és szimpátiáját. (L.: Emlékezés Gáspár Zoltánra; In: Emlékezések és tanulmámyok, Magvető Kiadó, Budapest 1967. 180-185. 1.) Füst Milán hagyatékában még egy, hajdani szegedi kollégistától származó levél található. Ebben Ortutay Gyula - immár Vallás és Közoktatási Miniszter - mond köszönetet A szellemek utcája szíves megküldéséért (PIM V 4140/43.). Az alábbiakban Füst Milánnak, illetve Hont Ferencnek és Buday Györgynek a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma munkásságát érintő leveleit közöljük betűhíven. 79