A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Péter László: Tömörkény István: Öregembör napáldozatja Szövegmagyarázat

kizárólagosan is, népnyelvi forma. A törött bőrű suba azt jelenti, hogy nem merev, hanem a használatban már megpuhult, embert kímélő, kényelmes takaró. Az elsőbb s-e ismét inetimologikus bővítmény, a népnyelvre jellemző. A huncutságos — az egyszerű huncut helyett — ugyanolyan fokozásos célzatú képzőhalmozás, mint a szép-pe\ elégedetlen számára a szépséges. A kutyafékom a korábbi/aííyíí-hoz hasonlóan elhomályosult és immár kedveskedő jelentésűvé vált: bizonyára Tömörkény sem tudta étim ónját (fék~fik 'közösül'). 9. Az elbeszélés befejezéséhez közeledik. Avval aztán el is mén az öreg hunini. Szépen elnyújtódzik, és fehér hajai a fehér subaszőrbe elegyődnek. A nap mán áldozik, épp most van aföldszélrüí lebukóban. De akár hiszik, akár nem, aföldperemrül még szinte visszaugrik, hogy még egyször ragyogó fehér haját végigöntse piros sugaraival. Mert úgy lőhet, mire röggel mögen előkerül, már nagyapót nem találja. Elszunnyadhat végképp, mert az ilyen vén embör röttentő halandó. Matykófölmönt nagyapó subája vállára, oszt behumta a szömit. Most úgy tösz, mintha alunna. Pedig igazság szerint neveti magába a kutyalélök, hogy ü mög a nagyapó hogy csinálták mög titokban a Marcinak a kanalat. A humni és kevéssel utóbb a behumta, tájszó mind alakra, mind jelentésre nézve. A hunyni, behunyta alakváltozata, ám jelentése is több mint 'szemét lecsukni': az 'aludni' rokon értelmű szava. Az elnyújtódzik szintén az affrikációs változatnak népnyelvi előnyben részesítését mutatja. Menyhért hajai: ez bizony pongyolaság haja vagy hajszálai helyett. Az elegyődnek alakváltozat: a SzegSz. ugyan rövid ö-vel ismeri, de az ÚMTSZ Nagyszalontáról ő-vel közli, tehát Tömörkény szava sem lehet sajtóhiba. A köznyelvben a nap leáldozik; a nép igekötő nélkül is érti e jelentésben (SzegSz.). A kép, melyet Tömörkény a lemenő napról fest, valamennyiünket Petőfi A puszta télen című költeményének híresen szép záró versszakára emlékeztet. Mennyire más azonban a két írói alkat számára a hasonló látvány: a republikánus Petőfit lehulló véres királyi főre emlékeztette; „a próza Petőfijének", ahogyan Tömörkényt Krúdy minősítette, az öreg Menyhértet szeretettel végigsimogató sugarak maradtak emlékezetében. S ez a kép, a napáldozaté, óhatatlanul egy másik Tömörkény-elbeszélést juttat eszünkbe. Hiszen az öregembör napáldozata átvitt értelemben az élet leáldozását is sugallja, ahogyan Tömörkény is utal rá: Elszunnyadhat végképp, mert az ilyen vén embör röttentő halandó. A röttentő kétféleképpen is figyelmet érdemel: egyrészt maga a szó a túlzás, fokozás eszköze: a közelítő halál kegyetlenségét, rettenetességet is kifejezi; másrészt tömörítő szándékú csonka, képző nélküli (röttentően) alakja miatt. 10. Tömörkény kevéssel előbb írt Csőszhalál ( 1897) című elbeszélésében egy másik öregembör napáldozatáról szólt. János bácsi is egyedül volt, csak a kutyája téblábolt körülötte, szimatolva a bográcsban piruló tarhonya finom illatát. Az öreg csősz számára ez az este az élet napáldozatát is jelentette. Agyvérzés tántorította meg, majd dűtötte le lábáról. „A szeméből öregesen kigördül egy könnycsepp, rúg előbb a jobb lábával, rúg aztán a bal lábával, a tarhonya kifordul a földre. Most történt a halála." Mégis nagy a különbség. Nem csak az, hogy Menyhért várható közeli halála ezen az estén még csak sejtés, de nem valóság, hanem az is, hogy míg a csősz röttentő magányban pusztul el, Menyhértet szerető család öleli körül. Tömörkénynek ez az elbeszélése kétségtelenül és egyoldalúan az idill ábrázolása, a tanyai élet harmonikus boldogságának 55