A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Foote, Kenneth E.–Tóth Attila–D. Árvay Anett: Emlékezés, nemzeti identitás, politikai emlékművek rombolása

A kommunista érához kapcsolódó tragikusabb eseményeknek, mint például börtönök, munkatáborok, a helyszíneken megjelenő emlékművek próbálnak emléket állítani. A börtönök közül több még ma is használatos, ezért csak egy-egy emléktábla állhat a falon. A háború utáni politikai foglyoknak emeltek emlékművet Budapesten a Petőfi híd budai hídfőjénél, és Recsken, az egykori munkatábor területén. Uszkán található az a kis emlékmű, amely a kelet-ukrajnai kényszermunkatáborokba hurcoltaknak állít emléket. A határ közelében felállított uszkai emlékmű egy fontos, de megoldatlan kérdésre hívja föl a figyelmet. Több ezer magyar katona és polgári áldozat halt meg a 20. században a mai magyar határokon kívül, és az első és második világháborús harctereken felállított emlékművek közül sok a határon kívül Szlovákiában, Oroszországban, Ukrajnában van. A külföldön lévő magyar katonasírok feltárása és gondozása kényes nemzetközi kérdés, de ezzel nemcsak Magyarország, hanem például Ausztria, Németország Olaszország, Szlovákia, Lengyelország, Csehország, Szovjetunió és Jugoszlávia utódállamai is így vannak. A németek például egészen 1990-es évekig nem mehettek el a sztálingrádi (volgográdi) csatatérre, hogy megkeressék halottaik földi maradványait (WEBSTER 1996, 81-129. old.). Hasonlóképpen, egészen mostanáig nem állhatott semmiféle emlékmű a tragikus véget ért doni harcok színhelyén, ott ahol majdnem 200 000 magyar vesztette életét 1943-ban. A Nemzetvédelmi Minisztérium által létrehozott Hadisírgondozó Intézet feladata, hogy nemzetközi egyezményeket kössön a külföldön meghalt magyar katonák sírjainak gondozására vonatkozóan, illetve, hogy engedélyt szerezzen új emlékművek felállítására. Az elsők között írták alá az egyik ilyen jellegű egyezményt Oroszországgal, melynek értelmében 1997-ben Magyarország emlékművet állíthatott Bolgyirevkánál és Voronyezsnél, ahol a Második Magyar Hadtest lényegében megsemmisült; valamint Borscsevonál, ahol munkatábor működött (BÉKÉS 1998). Több szerződés most van ratifikálás alatt. Ezek az események azt bizonyítják, hogy Magyarország más nemzetekkel együtt kezdi újraértékelni főként a 20. század történelmét, és ez a folyamat az országhatárokon kívül is folytatódik. Magyarország, még most is, a második világháború után több mint ötven évvel, nehézségekkel találja magát szemben a veszteségek feldolgozásakor. A legnehezebb viták Közép- és Kelet-Európában a kommunizmus hagyatékáról pedig még részben hátravannak. A jelet hagyás kényszere Az 1989 utáni történések Magyarországon bepillantást engednek abba, az egyszerűnek csöppet sem nevezhető folyamatba, amelyben a nemzeti identitás látható jeleket tesz a közterekre. Az elmúlt tíz év nem nevezhető durva szimbólumromboló időszaknak, sokkal inkább a múlt olyan komplex újjáértelmezésének, amely nemcsak az elmúlt negyven, de az elmúlt több száz évre is vonatkozott. Ennek a folyamatnak az eredménye az emlékműeltávolítás, az új emlékművek állítása, és a történelmi párhuzamok megteremtése az emlékmű helyének megválasztásával. A nemzeti identitás emlékművekben való kifejezésének folyamata Magyarországon nagyban különbözik a francia, brit és amerikai folyamattól, mert Magyarországnak sokkal többértelműbb és összetettebb körülményeket kellett figyelembe venni az ünnepek és az emlékművek megalkotásánál és elhelyezésénél, főként a 20. században. Bár Magyarország is részt vett a világháborúkban, és a német kultúra erős hatással volt az ország 148