A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Foote, Kenneth E.–Tóth Attila–D. Árvay Anett: Emlékezés, nemzeti identitás, politikai emlékművek rombolása

A nemzeti hagyományok kialakulásában nagy különbségek mutatkoznak Európa, Amerika és a többi kontinens országai között. A legrészletesebb tanulmányok Franciaországot, az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Németországot dolgozták fel (NÓRA 1984, LOWENTHAL 1985, CoscRovEés DANIELS 1988, BODNÁR 1992, VALE 1992, GILLIS 1994, LEBOVICS 1994, SHERMAN 1994,SCHAMA 1995,AZARYAHU 1996a, 1996b, 1999,FOOTE 1997). Kevésbé került a figyelem középpontjába Magyarország, pedig politikai, társadalmi történései nagyban eltérnek az előbb említett országokéitól. A magyarok utolsóként érkeztek Európába a közép ázsiai vándorló népek közül, mégis kulcsszerepet játszottak Közép-Európa történelmében, mert Magyarország, mint állam, a honfoglalástól napjainkig folyamatosan jelen volt és van. A magyar honfoglalás (895-6) majdnem két évszázaddal előzte meg a normannok angliai honfoglalását (1066). De míg Angliát utána sosem foglalta el senki, addig Magyarországnak a 13. századtól a 17. századig ismétlődő keleti inváziók ellen kellett védekeznie. A 17. századtól egységes Franciaország hazafias és a nemzeti hagyományát 1789-től, de különösen a Harmadik Köztársaságtól vizsgálja a legtöbb tanulmány. A német egység még ennél is későbbi, és a világháborús veszteségek feldolgozásától eltekintve a nemzeti hagyományok kialakulásának nyomon követése a franciáktól eltérő utat jár be. A szakirodalom alapvetően három történelmi helyzeten keresztül vizsgálta a német politikai emlékművek és megemlékezések szerepét. Ezek: a náci politikai propaganda, a holokauszt emlékezete és a hidegháborús versengés Kelet- és Nyugat-Németország között (LANE 1968, TAYLOR 1974, HELMER 1985, RÜRUP 1987, YOUNG 1993, HARTMAN 1994, KOSHAR 1994, KOONZ 1994, PUVOLGER és STANKOWSKI 1995, LADD 1997, WISE 1998). Magyarország történelmének 19. és 20. századi kulcsfontosságú eseményei nagyon különböznek nemcsak Nyugat-Európa, de még a szomszédos országok eseményeitől is (GERŐ 1995). A megemlékezés hagyományának kialakulását a nemzetközi szakirodalomban sokan az 1848-49-es forradalmakban, a francia-porosz háborúban, az első és második világháborúban látják (FUSELL 1975, COOMBS 1986, MAYO 1988, LINENTHAL 1991, GILLIS 1994, LAQUEUR 1994, PIEHLER 1994, 1995, TUMARKIN 1994, WINTER 1995, FARMER 1999). Ezek az események különleges szerepet töltenek be Magyarországon. Az 1848^49-es szabadságharc leverése után a kivégzettek mártírokká, hősökké váltak, akikről azóta is megemlékezik a nemzet. Az első világháborús veszteségekre való emlékezés, amely oly fontos Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban, Magyarországon kiindulópontként szolgált az 1920-as trianoni békeszerződés elleni tiltakozásnak. Magyarország volt az egyetlen állam, Oroszországot kivéve, melynek volt kommunista kormánya az első világháború után. A Tanácsköztársaság bukását (1919. augusztus 1.) egy konzervatív rendszer (Horthy kormányzósága) követte, mely a náci Németország szövetségese lett a második világháborúban, s amelyet egy náci bábkormány (nyilas uralom) váltott fel. A háború után hatalomra jutó kommunista rendszer tiltotta a második világháborús veszteségeket megörökítő emlékművek állítását, kivéve a szovjet hősi emlékműveket. Kevés nemzet tapasztalt meg a 20. században annyi ideológiai és rendszerváltást, mint a magyar. Minden rezsim az ideológiájának megfelelő, és sokszor az előző rendszerekkel ellentétes módot keresett a kiemelkedő történelmi események megünneplésére. Érdekes és megdöbbentő nyomon követni nemcsak a nemzeti ünnepek, hanem az emlékművek sorsát is rendszerváltáskor, hiszen a hatalom megszerzésével együtt jár az emlékműrombolás, de legalábbis az eltávolítás. Egy politikai rendszer tehát a társadalmi életben és a köztereken is „kifejezi önmagát". Viszonylag kevesen kutatták, hogy milyen szerepet 139