A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Nagy Márta: A huszonötödik ének. Baka István Könyörögj érettem című versciklusáról

A ciklus záróversében azonban - mely, mint láttuk, konklúzióként értelmezhető bebizonyosodik, hogy a szerelem illúzió és pusztulással jár. Ez a felismerés a hold motívumra van felfűzve: a tó vizén tükröződő holdfény, „a hold ezüst útja" szimbolizálja ezt, szinte érzéki csalódásként tüntetve fel a szerelmet (itt már egyértelműen szimbolikus motívum !). Ennek fényében a Kora-tavaszi éjszaka jelenete is egészen más jelentést kap, a hold puszta díszletből fontos jelentéselemmé válik, a pillanatnyi kitekintés pedig baljós előjellé. A statikusságot, kiegyensúlyozottságot, időtlen jelenidőt sugalló kép illuzórikus jelleggel töltődik. De ezek ismeretében sokkal nagyobb jelentőséghez jut az utolsó sorban előforduló egyetlen időhatározó szó, a jövő idejű holnap is: azzal, hogy bevonja az időt a versbe, eleve megszűnteti a kizárólagosságot, de a fentiek fényében azt lehet mondani, hogy ezzel nem pusztán a jövőbe helyezi a folytatást, hanem az egész jelenet valóságos voltát kérdőjelezi meg, látszatként tünteti fel. Mindezen tényezők megszűntetik a Kora-tavaszi éjszaka és a Ballada közötti negatív párhuzamot, és a puszta párhuzamra helyezik a hangsúlyt. „...Engem a roppant kényszerűség űz"

27 A fentiek során fény derült arra, miképpen szerveződik a ciklus motivikus struktúrája. Ezzel nagyrészt feltárultak azok a pontok, melyek az irodalmi/kulturális hagyományhoz kapcsolják, illetve láttuk, hogy a motívumok emblematikus jelentésének átértelmezésével, kifordításával reflektál erre a hagyományra. Mindezek a hagyományba-vetettség tendenciájához kapcsolják, mely a 20. századi magyar (-és világ) irodalom egyik legerőteljesebb jelensége. A hagyományba-vetettség legszembetűnőbb áramlataként az erőteljes remitologizálást neveztem meg. Kiindulópontként elegendő volt ennyit rögzíteni, de a fentiek során tett megfigyelések birtokában ezen a ponton szükséges árnyaltabbá tenni a képet. A remitologizálás ugyanis nem tekinthető egységes áramlatnak, ezért a versciklus egyfajta, az eddigiekből következő értelmezéséhez úgy juthatunk, ha az általánosításon túllépve pontosabban meghatározzuk a helyét. Az a tény, hogy a Bevezetésben szereplő Eisemann-idézef

28 a mítoszparafrázis értelmezésére törekszik

29 (ezenkívül pedig a hagyományba-vetettség alapvető törvényszerűségeit is megfogalmazza), jelentősen közelebb visz célunkhoz, ugyanis - mint látni fogjuk - a Könyörögj érettem szintén ehhez a jelenséghez köthető. Motívumok, emblémák és mitikus hagyomány A motívumok, emblémák vizsgálata nyomán a ciklusban az európai kultúra két meghatározó mitikus hagyománya mutatható ki egyértelműen: a kereszténység és a görög mitológia. E két hagyomány egymáshoz való viszonya a versciklusban betöltött szerepüktől függetlenül is figyelemre méltó. Northrop Frye felfogása jól alkalmazhatónak tűnik e 27 Odüsszeia X. ének 273. Sor (Devecseri Gábor fordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1983.) 28 „A szöveg kifonja a hagyomány, a mitológia szövevényéből azokat a szálakat, melyekből új egységet teremt, de a szálakban megpendített húrként ott zeng az eredeti gazdagsága is." 2y A továbbiakban e meghatározás értelmében használom a mítoszparafrázis terminust. 127