A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 2. (Szeged, 1999)

Nátyi Róbert: A Szeged-alsóvárosi templom barokk berendezése

(Lugosi), az újabb (Szilárdfy 1986.) 1747-re datálja. Hogger János föltételezhetően egy eddig ismeretlen grafikai előképet követett a kép megfestésénél. Az oltárképen kilenc bibliai alak veszi körül Krisztus vérforrását, akik mindannyian, mint megtértek, közvetlen kapcsolatba hozhatók Krisztus bűnbocsátó áldozati vérével. A kép előterében balra Szent Péter térdepel, kulcsot tartó balkezét a kút talapzatára helyezve, jobbjában pohár helyett kagylót tart a medence oldalán lévő kifolyónyíláshoz, hogy felfogja benne Krisztus vérét. Az apostol mögött látható alak a szentvérrel éppen szomját csillapítja. Attribútum híján Szilárdfy Zoltán Zakeus alakját - a „publikánsok fejedelmét" - föltételezi benne. E fölött az alak fölött Szent Longinusz a római százados páncélos, lándzsás alakja tűnik föl. A kép jobb oldalán a megfeszítettel szemben Mária Magdolna térdelő alakját láthatjuk, amint éppen iszik Krisztus véréből. Mária alakja mögött az uralkodói díszben pompázó, hárfáját kezében tartó Dávid király jelenik meg. Dávid király mögött az ősszülők, Ádám és Éva alakjai látszanak. Balra mögöttük áll a jobb lator Szent Dizmász, amint egyik kezével Jézusra mutat, a másikkal attribútumát, az ácsolatlan dorong keresztet tartja. A medence mögött Pál apostol látható, jobb kezét kivégzése eszközén, a palloson nyugtatja. A bűnbánó szentek tudatos elrendezésű kompozícióban szerepelnek a képen. Az üdvözítőt körülvevő megtért bűnösök együttese a barokk festészet jellegzetes ikonográfiái típusai közé tartozik. Az egész oltár nevét a purgatóriumban szenvedő lelkek ábrázolásáról kapta. Tizenhárom emberi fej, illetve alak jelenik meg a lángokban. A lángok közül az egyik központi alak kitárt karral Szent Péter felé fordul, tőle várván Krisztus vérét. Az oltárképről Szilárdfy Zoltán írt alapos ikonográfiái tanulmányt. Az alábbiakban az ő eredményeit foglalom össze.

137 A képen a három téma - az öt sebből vérző Krisztus mint az üdvösség forrása, a megtérés bibliai szentjei, a megváltásra áhítozó szenvedő lelkek - egyetlen kompozícióban történő együttes ábrázolása indokolja az ikonográfiái vizsgálatokat. Krisztus vérének középkori tisztelete a passió-kultusz megnyilvánulása volt. A XIII. század óta számos eucharisztikus szentvér-ereklyéről van tudomásunk Európa szerte. Magyarországon ez a kultusz a XIV-XV. században teljesedett ki. A középkorban a Krisztus sebeiből patakzó vér az üdvösség kútforrását jelentette. Egy XVI. századi portugál táblaképen a kútkáva fölirata pontosan megnevezi a témát: Fons Vitae Fons Miseracordiae (Az Élet Forrása az Irgalom Forrása). Középkori hazai emlékanyagunkban nem találunk példát erre az ábrázolási típusra. A népi imádságokban azonban feltűnik ez a motívum. Képünk közvetlen forrása lehetett a középkori Szegednek egy szentvérereklyéje, amelyet talán a ferencesek Szent Erzsébet templomában őrizhettek. A szentvér tisztelet még a középkor után is tovább élő szokás lehetett, így közvetlenül is hathatott az oltárképre. A festményt valószínűleg az 1739-es pestisjárvány hatására rendelték meg. A feszület és a szentek jelenléte is erre enged következtetni. Az oltárnak már elhelyezésében is megnyilvánul különleges szerepe. Bálint Sándor szerint egy sajátos középkori hagyomány őrződött meg abban, hogy az oltár mintegy a templom tornácában - az orgonakarzat alatt, a bal (evangéliumi) oldalon - áll. A gyöngyösi ferences templomban hasonló program figyelhető meg. Azzal a különbséggel, hogy ott a Tisztítóhelyen szenvedő lelkeknek külön 137 SZILÁRDFY ZOLTÁN 1986. 357-376. p. 39