A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 2. (Szeged, 1999)

Adattár - Halasy-Nagy József: Summa vitae

de itt is csak kb. fele részben, a magasabb évfolyamokon pedig hallgatók hiányában még az előadásokat is sokszor nem lehetett megtartani. A hallgatóság zöme az un. „mezei jogászok"-ból került ki, akik csupán a szigorlatokra utaztak Pécsre, egyébként indexeiket néha százasával a jogi kar altisztjei „kezelték" jó pénzért és ők íratták alá a tanárokkal a jelenlét igazolását. Ez a Kar nem is annyira tanító, mint szigorlatoztató Kar volt: szigorló volt bőven az egész ország területéről, mert egy-két professzor kivételével a többi vigyázott is rá, hogy túlságos szigorával ne riassza el a vizsgázókat. így aztán bőven avathattuk minden szombaton az államtudományi- és a jogtudományi doktorokat. Az orvostudományi Kar hallgatósága egészen más képet mutatott. Itt nem lehetett a tudományt távolról hallgatni, az előadásokon és gyakorlatokon jelen kellett lenni, ha eredményes munkát akart a hallgató végezni. Ámde Pécs még a maga környékéről sem vonzotta a hallgatókat, nem hogy az egész Dunántúl területéről. Hiszen még a pécsi ifjúság jó része is Budapestre iratkozott be, ha erre módja volt. Pécsre a pesti egyetemről kiszorult ifjúság került, vagy akit a megélhetés könnyebbsége irányított Pécsre. A Kar tehát sajátos értelmezést adott a numerus claususnak. Úgy értelmezte, hogy ha pl. a miniszteri engedély az első évre 100 hallgató felvételét engedte meg, de csak 40 keresztény kérte a felvételét, akkor a keret kitöltésével 60 zsidót vett föl melléjük. így lett a pécsi egyetem orvoskara a zsidó ifjúság hazai menedéke és a külföldi egyetemeken végzett zsidó orvosok is itt igyekeztek diplomájukat honosítani. A bölcsészetkar a két másik mellett szinte a Hamupipőke szerepét játszotta. Mintegy 50 első éves helyet engedélyezett számára a miniszteri rendelet, de ennek felét sem tudta megtalálni rendszerint, ellenben az 50 hallgató után esedékes három zsidó hallgató mindig felvétetett. Lényegében ez is túllépte a törvényes létszámot, de csekélysége miatt se nem szorzott, se nem osztott. Általában a bölcsészhallgatók létszáma sohasem lépte túl a négy évfolyamon összesen az 50-60 főt. Ezek sem voltak mindig jelen az előadásokon. így aztán sokszor úgy tűnt fel, mintha a bölcsészkar tanító személyzete: professzorok, magántanárok és tanársegédek száma nagyobb lett volna, mint a hallgatóké. A harmincas években az orvoskaron a helyzet valamicskével javult, de a másik két karon cseppet sem változott. Mindezek alapján nyugodtan állítható, hogy a pécsi egyetem benső állapota az első két évtizedében nem volt egészséges és a hazai négy egyetem között életképessége a leggyöngébbnek mutatta. A kezdet kezdetén sok nehézséget okozott a politika bevonulása az egyetem falai közé. Ez első sorban az orvoskaron mutatkozott meg, ahol a zsidó hallgatókat kezdte ütlegelni a többi hallgató, sőt erre kívülről is kaptak segítséget. Sőt az anatómia professzora is a néma segítők közé tartozott, noha a fáma szerint ő maga is zsidó eredetű volt. Ezt ugyan nem tudom bizonyosan, de annyi tény, hogy ujját sem mozdította az intézetében dúló verekedések miatt. Én, mint az egyetem rektora, igyekeztem a rendetlenséget megfékezni és megpróbáltam a verekedések három vezérét megbüntetni azzal, hogy egy hónapra megvontam tőlük az egyetemi menza kedvezményét. Intézkedésemet azonban három nap múlva kénytelen voltam visszavonni, mert a pécsi „úri társadalom" felhördült és vendéglátását ajánlotta fel a rendetlenkedőknek. Engem pedig kikiáltott zsidóbérencnek, rector judaicusnak, holott semmi mást nem akartam, mint az egyetem békességét megőrizni az oktatás érdekében. Sine ira et studio cselekedtem, mert sem rokonszenv, sem ellenszenv nem élt bennem egyik fél iránt sem, hanem amit tettem, hivatali kötelességemnek éreztem. Ez a cselekedetem azonban rossz híremet költötte a fajvédő körökben és miatta buktam ki 229