A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 2. (Szeged, 1999)

Adattár - Halasy-Nagy József: Summa vitae

Summa vitae Önéletrajzi vázlat HALASY-NAGY JÓZSEF Halasy-Nagy József (1885-1976), a pécsi, majd a szegedi egyetem filozófia-professzora nyugalomba kényszerülve, elzárva a publikálás lehetőségétől több részletben megírta önéletrajzát. Az első részt, amely lényegében a pécsi egyetemi tanári kinevezéséig mutatja be életútját, 1955-ben, a másodikat 1961/62-ben írta. A két rész között némi átfedés van. Az első kézirat vége főiskolai tanári tevékenységét kb. egy, sűrűn gépelt oldalban - tehát vázlatosan - tárgyalja, a második kézirat pedig ennek a pályaszakasznak a bővebb kifejtésével indul. Fölmerült, hogy az első változat befejező részét elhagyjuk, hogy e rövidítés révén „kerek" szöveghez jussunk. Végül az látszott jobbnak, hogy mindkét kéziratot teljes egészében közöljük, vállalva az átfedés hátrányait, de jelölve mindkét szöveg határait. (Egy harmadik emlékezést, amely kiskunhalasi éveinek ismételt, de a közreadottnál lényegesen részletesebb rajzát adja, ezúttal nem közöljük.) A Summa vitae gépelt, autográf javítású kézirata a család (Deák Tamás, Szeged) tulajdonában van. - L. A. P.] A cselédház Az ercsii (Fehér megye) Wimpfen grófi uradalomnak abban a szélesen terpeszkedő nádtetős cselédházában, ahol 1885. május 2.-án először pillantottam meg a napvilágot, aligha gondolta volna valaki, hogy életemet a szellemi világ kutatása és szemlélete fogja betölteni. Itt bizony uradalmi cselédek laktak összepréselve, legtöbbször két népes család egy tágas szobában, a konyhán pedig rendesen négy család osztozott és kora hajnaltól késő estig húzták a gróf számára az igát. A fiúk 10-12 éves korukban már rendszerint „bregók", azaz béresinasok lettek, hogy aztán a kisbéres, majd a béres rangján keresztül esetleg öregbéres vagy béresgazda méltóságára emelkedve fejezzék be életüket. A lányok pedig szolgálónak mentek vagy napszámba jártak az uradalomba, hogy aztán férjhez menve minél több gyerekszülésben és szakadatlan házi munkában menjenek tönkre. Az én szüleim csak éppen egy fokkal álltak feljebb a béreseknél. Az apám, aki szintén a József nevet viselte, nem a gróf ökreit vagy lovait hajtotta, s nem járt ki a mezei munkára, hanem egy nagy műhelyben egyetlen segéddel az uradalom szekereit és kocsijait készítette, a kerekeket javította, szerszámokat faragott, s ha rákerült a sor, az uradalom halottjai az általa összeácsolt gyalult deszkakoporsókban indultak a temetőbe. A rangja faragóbéres, majd később mikor az iparhatóság is elismerte mesternek „bognár úr" volt, és ezért családunk egymagában külön konyhán és szobán lakhatott a cselédház végében a béresektől elkülönítve. Ő volt a béresház arisztokratája, aki kb. kétszer annyi javadalmazásban részesült, mint az ökörrel és lóval bánó cselédek, de épp úgy hajnaltól vakulásig dolgozott, 207