A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 2. (Szeged, 1999)

Szuromi Pál: Egy földközeli festőpoéta. Lóránt János Demeter munkásságáról

megannyi érdekes változatban feldolgozták az ingázó, utazgató emberek életét. Ezek az alkotók azonban a vitális kolorizmus művészi útvonalain haladtak. Lóránt János Demeter viszont szélsőségesebb, szubjektívebb felfogást képviselt. О a visszafogottabb, létszerű emberi drámák szuggesztív előadója. „Én többnyire az árnyékos oldalát keresem a dolgoknak. Azt hiszem, kiegyensúlyozott ember vagyok, de soha nem tudtam önfeledten örülni valaminek..."- vallja az alkotó maga is.

7 Ez az alkati, szemléleti kötöttség ellenben nem gátolja meg Lórántot, hogy egyremásra módosítsa, variálja festői világát. Eddig is tapasztaltuk: a művész ugyanúgy felhasználta szülőföldjének síksági emlékeit, mint ahogy a Raposkában már salgótarjáni környékre kerültünk. És kiderült az is: az alkotó minduntalan az egyszerű, kétkezi embereket idézte. E figurák viselkedése azonban mégiscsak ellentmond társadalmi, szakmai pozíciójuknak. Ezek az alakok ugyanis sohasem dolgoznak. Csak nézelődnek, pihengetnek és meditálnak. Mintha Lóránt számára a hétköznapi megállók fontosabbak lennének, mint a dinamikusabb munkatevékenységek. De honnan ez a sajátos szemlélet? Leginkább onnan, hogy a művész az embert mindenekelőtt érző, gondolkodó és lélekkel teli lénynek tekinti. Ahogy ezt a Fivérek feszültségteli viszonya remekül érzékelteti. Igaz, az alkotó figurái rendszerint egylényegü, szerves kapcsolatban állnak környezetük anyagi, tárgyi elemeivel. Akárha maguk is a föld gyermekei lennének. Mégis azt látjuk: Lóránt János Demeter hosszabb távon már nemigen tudja elfogadni e röghöz kötött, „materialista" alapállást. Őt a tünékeny, misztikus, szellemi jelenségek is fölöttébb érdeklik. Annál is inkább, mivel a legkorábbi évek oldott, panteisztikus és egrys lírája azért jócskán elpárolgott képeiről. Nem véletlen így, hogy az alkotót a hatvanas évek végétől a szellemi átlényegítés, a művészi absztrahálás kérdése is elevenen foglalkoztatja. Ennek köszönhető, hogy az Ördögszekéren már bátrabb, misztikusabb festő jelenik meg előttünk (1975). Jóllehet itt is a puritán szürkék, a jelzésszerű okkerek a meghatározók, de maga a tematika szinte megfoghatatlan. Magányos, szélfútta férfi áll a középtérben, a fejét alig-alig látjuk. Előtte kétkerekű parasztkocsi, amihez organikus küllemű lebegő forma kapcsolódik. Mintha valami természeti csoda részesei lennénk, akárcsak a legelső mű áttetsző forgószelénél. S valóban: „... ez egy egynyári síksági bokor - gömbformájú - , ősszel, amikor kiszárad - a szél görgeti a pusztán - mint ezt az ágrólszakadt figurát" mondja a művész a kép motívumáról.

8 Ami azért is érdekes, mert Lóránt még az absztrahálásban is igénybe veszi a természeti jelenségeket. Például a szélfúvás stilizáló erejét. Egyébként ennél a tendenciánál is valamelyest ott kísérti az alkotót Mednyánszky szellemisége. Ő is azt vallotta: „Hidat kell építeni a véges és végtelen között.".

9 Lóránt azonban nem csupán a földi, égi szférákat fürkészi, hanem tüzetes figyelme előbb-utóbb a misztikus föld alatti térségekre is kiterjed. Már csak azért is, mivel Salgótarjánban közelebbről is megismerheti a bányászok életét. Ami semmivel sem veszélytelenebb, mint a pilóták vagy a tengerészek pályája. Őt pedig igen gyakran meg7 MENYHÁRT LÁSZLÓ 1982. 23. 8 SUPKA MAGDOLNA 1998. 4. 9 MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ 1960.120. 160