A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 2. (Szeged, 1999)

Czetter Ibolya: A narráció stilisztikája néhány Tömörkény-novellában

a miliőt, a hátteret - s a hős gondolatainak, dilemmáinak közvetítésével a jellemrajz, a karakter megformálásának eszköze. A stílustömörítés lehetőségét kell tehát látnunk az idézési lehetőségek eggyé olvadásában. Az olvasónak magának kell megbirkóznia az egyes nyilatkozók és nyilatkozatok elkülönítésével, s ehhez a kulturális, szociális, történelmi, nyelvi ismeretek garmadájával kell rendelkeznie. Az elbeszélő-hős, ill. hős-elbeszélő egymásba váltására talán a legragyogóbb példa az Öreg embör napáldozatja c. novella. Itt valóban teljes mértékű a „szerepkeveredés". Minden látszat ellenére (pl. egyenes idézet) a szövegdinamikától a szóválasztáson, mondatfűzésen át a hangulatig az összes tényező arról árulkodik, hogy a szereplő és az elbeszélő azonos: a hős stílusában elbeszélővé válik, az elbeszélő pedig stílusában hőssé alakul: „Mönyhért mostan elővötte a bicskáját. Mögnézte egyik végrűl, mögnézte másik végrűl. Akkor kinyitotta a tulajdon ágát. Igenyös, szép ág ez, még az öreg Sziráki csinálta a városban, de tulajdon maga. Haj, még akkor fekete haja volt annak is. Mert lakodalmi bicskának vötte ezt a bicskát Mönyhért. De mindegy az. A vasát belefeszítötte az ágba, és ketté hasította (...) Faragja nagyapó előbb laposra, azután az ódalait barkácsolja, utóbb mélyíti, hogy az a valóságos kanálhoz híven hasonlítson, és löhessön vele merni csakugyan. Ráér csinálni, mert egymaga van a tanyában, a többi odajár kint a földben, Isten áldásáért, ó Mária, légy üdvöz (...) Még kész sincsen tökéletösen Mönyhért a villával, mikor zörögnek az úton. Gyün haza a család. Azért zörögnek, mert babot hoznak valamennyien, most szödték ki a fődbűl. Én édes jó Istenöm, de szépre nevelted az idén. Gyün az embör, az asszony, az Etel Ián mög a Marci. Hogy hozza a Marci a babot, hogy alig bírja." Tömörkény teremtett narrátora eggyé válik, néhol nyelvileg is belesimul teremtményeibe, szemléletében összeforr a tanyai világgal. Erre utal az opinio communis nagy aránya: rengeteg szentenciózus, általánosító, a kollektíva nevében megfogalmazott megállapítás hangzik fel a narrációban. Ezekben a mondatokban gyakran általános alannyal találkozhatunk: az ember, mindenki. Pl. „Furcsa ez és lelkekbe vágó dolog, ha az ember a halottját az országút porában siratja zokogva..." (Valér a földbe megy) „A fa csak úgy él, mint az embör, csak éppen hogy lába nincs (...) Lát mindönt, tud mindönt (...) Jó nép a fa, embörök." (Öreg embör napáldozatja) „Ki hogy tud egyezni, úgy boldogul." „Mindenki azt tesz, amit akar." (Az elesett ember) „Eh, egyszer hal meg az ember." „...mert nem olyan könnyű a szobában való mozgás, mint ahogy azt az ember gondolná." (Csata a katonával) „...aszongyák, hogy saras tavasz, gonosz ősz jó esztendőt jelent." (Faragó János megégett) „Ez közös sorsunk, hogy idővel ...anyánk ölébe menjünk..." (A házasság első éve) 150