A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 1. (Szeged, 1997)

Kisebb közlemények - Apró Ferenc: Hegyi István négy dedikációja

Hegyi István négy dedikáció ja Hegyi István (1896-1951) a szegedi parasztnovella talán utolsó kismestere. Munkássága - Jávorka Ferencével együtt - Cserzy halála (1925) után még egy évtizeddel meghosszabbította e jellegzetes szegedi irodalmi termék életét. (Kóró Imre írásait nem tekintem e körbe tartozóknak.) Hegyi szegvári földműves családban született, műveiben mindvégig hű maradt az őt indító világhoz, a föld népéhez. Kétségtelen, hogy írásművészete Tömörkény nyomdokain jár, ám ismeretségük egyelőre nem bizonyítható. Első kötetének (Vándor falu. Szeged, 1923) elején kézírásának a hasonmása van: Legkedvesebb mesteremnek, Tömörkény / Istvánnak a sírjára koszorúnak te- / szem ezt a kis könyvet. /Hegyi István. 1915-től folyamatosan jelentek meg paraszttörténetei a Móra szerkesztette Szegedi Naplóban. Tehát Tömörkény ismerte Hegyi pályakezdő írásait! A 20-as évek elején a szegedi irodalmi avantgárd tagja olyan társakkal, mint József Attila, Berezeli A. Károly, Kraszna József, Jávorka Ferenc és mások. József Attila meleg szavakkal dedikálta neki Nem én kiáltok című kötetét (1925). Móra Ferenc és Juhász Gyula több ízben elismerőn írt róla. Preszly Lóránd is érzékelteti jelentékeny voltát {A szegedi népies írók. Szeged, 1931. 24. p.) A három kötetes novellista életútját Lengyel András vázolta föl a Múzeumi kutatások Csongrád megyében című tanulmánykötetben (1986). A könyvgyűjtői szerencse úgy hozta, hogy a Szegénység (Szeged, 1925) és a Fecskék a porban (Szeged, 1932) két-két dedikált példánya került könyvtáramba. Hegyi a Koroknay-kiadású Szegénység című kötetét Tápai Antal (1902-1986) - akkori - szobrásznövendéknek 1928-ban Kisboldogasszony napján (szept. 8.) dedikálta: Szeged, 1928. kisasszony napja. Pajtás, örülök, hogy szép hajnal hasadt rád s napod is derűsnek Ígérkezik. Ujjongok, hogy megint parasztanya ivadékát csudálkozzák finnyás úri népek. Csak ne szédicsenek meg soha az arany cirádék, meg a komédiás tarka vásznak. Pajtás, ne felejcsd el, hogy minket fejkendős parasztanyák szültek! A mi bölcsőnket nem ringatta úri dajka, minket, csak úgy paraszt módra - szivén melengetett az anyánk. Nékem idegenek is az úri népek. Hogy közöttük élek? - ez csak olyan álcás máról-holnapra élés. Tudod-é azt pajtás, hogy otthon paraszt portán él a mi igazunk? A búzát sarjasztó ugar, a hamvát csudáltató gyümölcs, mit az apáink keze munkált... S az édes anyánk szíve; mely mindig haza kivan... Hát az úri népek?.. - Az úri népek Tápai Tóni pajtás, nem kivannak semmit. Az úri népek, csak megcsudálnak, mert az úri népeknek nem paraszt a szivük. Hegyi István. Tápai Antal közlése szerint elválaszthatatlan jóbarátok voltak. Hegyi - önvallomásnak beillő - soraiból kiderül, hogy mi kötötte össze őket. A szobrász meg is mintázta barátját, a portrét 1980-ban láthattuk szegedi visszatekintő kiállításán (Hegyi Pista). A Tápaira hasadt „szép hajnal" utalás a képzőművészeti főiskolai tanulmányokra (1926-1930), a kitűnő előmenetelre. A Szegénység másik példányában bélyegzőlenyomat van: Forray J. Sándor könyvtárából / Szeged A tulajdonos a pontozott vonalra tintaceruzával ráírta a szerzés évszámát: 1930. Hegyi is ceruzával írt a kötetbe: 185