A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 1. (Szeged, 1997)

Tóth Attila: Az elmékművek mint a nemzettudat és a hatalom propagandaeszközei

veltséganyagot építsenek ki. A szobrászat maradandó anyaga, az allegorikus, szimbolikus kifejezés kézenfekvő alkalmazása, a politikai propaganda alkalmas eszközének bizonyult. A nemzettudat és a világháborús emlékművek Az első világháború valós korszakhatárt jelöl ki a hazai emlékmű históriában. Trianon után sem az ország, sem a nemzet nem ugyanaz már, mint előtte volt. Teljesen új emlékműtípus jelenik meg a hazai köztereken, a világháborús emlékmű. Alig másfél-két évtized múltán ez az emlékjel kezdi uralni a települések főtereit. Míg az előző korszak emlékművei inkább csak a fővárosban és a nagyobb városokban voltak jellemzők, addig a világháború hőseinek emlékművei a falvak, községek százainak főterein az egyetlen köztéri emlékműkéntjelentek meg, a nemzeti identitás egyetlen köztéri jeleként. Az első világháború iszonyatos élményének, az elviselhetetlenségig fokozódó lelki feszültségeknek és a Trianont követő irredenta pszichózisnak hatására újra felcsapnak a nemzetvallás lángjai.

21 Az egyik leggyakoribb nemzetvallás motívum a védőszent, a Patrona Hungáriáé alakja, de megjelenik a nemzetvallás másik fontos motívuma, a totemállat, a turul is. A világháborús emlékművek szimbólumhasználatánál találkozunk először a köztereken addig meghonosodott és megszokott jelképhasználat jelentős kibővülésével. A közösen megélt gyász, a háborús szenvedések kifejezése mellett a katonai hősiesség, az emberi önfeláldozás megannyi példáját jelenítették meg. Gyakori a világi és vallásos szimbólumhasználat. Hiány mutatkozott viszont általánosan értelmezhető nemzeti jelképekben, ehelyett hadijelvények, szimbolikus alakok, szakrális ábrázolások jelentek meg. Az első világháború szegedi emlékőrző alkotásai Szegeden a világháborús emlékművek között ritkaságot, egy emlékmű különlegességet kell először megemlítenünk. Szentgyörgyi István Fahonvédje külföldi példák nyomán készült és a szegedi 5. honvéd gyalogezred harci dicsőségét hirdette."" A város főterén, a Széchenyi téren 1915. szeptember 8-án egy pavilonban állították föl, ezzel buzdítva adakozásra a város közönségét. Jellegét, elhelyezését és keletkezésének körülményeit tekintve még nem volt emlékmű, de funkcióját tekintve már az. A magyar bakának ez a megrendülten álldogáló típusa röviddel később ércbe öntve, kőbe faragva immár emlékműként került végleges helyére, a magyar falvak városok főtereire. Közeli párját Hódmezővásárhelyen Pásztor János önszántából faragta, azt a városháza lépcsőházában helyezték el. Hősi halottaik emlékének megörökítését legkorábban a polgári csoportok érezték erkölcsi kötelezettségüknek. A városban számos első világháborús emléket állítottak föl különféle egyletek, intézmények, egyesületek. A legelsőt, egy jelképes sírhalmot például a Dugonics temetőben 1921 júliusában avatták és a Szeged-felsővárosi Ifjúsági Egyesület kezdeményezte. Érdekességként megemlítjük, hogy külön emlékművet kaptak a hősi halott futballisták, tűzoltók, a tanítóképzős hallgatók, valamint tanáraik, a zsidó katonák, a szegedi honvéd gyalogezredek katonái, a szerb katonák és szinte alig volt hivatal, intézmény, ahol legalább szerény emléktábla ne emlékeztetett volna hősi áldozatukra. 21 Hankiss Elemér: Nemzetvallás. Monumentumok az első háborúból 39. 22 Részletesen ismerteti Apró Ferenc: Az első világháború hősi emlékművei Szegeden. Somogyi Könyvtári Műhely, 1985. 1.6. 101