Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)
Nagy Netta: Paraszti magatartásformák, túlélési módszerek a homokhátsági falvakban a beszolgáltatás éveiben, 1945-1956 között
szerint engedély nélkül lehetett szállítani személyenként 2 kg szalonnát vagy zsírt, 1 db hízott kacsát, 1 db hízott libát, 1 pár vágni való csirkét, 1 db pulykát és 20 db tojást. Ezt meghaladó mennyiségű árut, csak engedéllyel volt szabad szállítani és az áru 10%-ának értékét kiviteli vámként a község pénztárába be kellett fizetni. A helyi vezetés is tisztában volt a cserekereskedelem fontosságával, adott esetben például sót csak élelemért cserébe lehet szerezni a közellátás hivatalos csatornáin keresztül aligalig. 3 2 A hónap végére a szállítási korlátozást lisztre, a kására és a burgonyára is kiterjesztették. Újabb szállítási engedélyt egy személy legfeljebb két hét elteltével kérhetett, illetve aki szállított azt ellátottnak tekintették. A cserekereskedelem útján községbe beérkező áru pl. só, gyufa továbbárusítását is ellenőrzés alá vonták. 3 3 Hasonló korlátozások valamennyi településen voltak, a közeli Kiskunfélegyházán és tanyáin korlátozták az élő- és vágott marha, borjú, sertés és gabona kivitelét is. A félig legális cserekereskedelem hasznát a közvetítőkereskedelem fölözte le. A falvakat, tanyákat járó „cserélők" zömében városi alkalmi kereskedők voltak, a városban összegyűjtött iparcikkeket vitték és cserélték élelmiszerre vidéken. Környékünkre többnyire pesti, és Pest környéki cserélők jártak, közülük többen monoriak voltak. A Kisteleken, Kiskunmajsán áthaladó vonatok tetején utaztak. „Kisteleken leugráltak a vonatról a batyujukkal, aztán mentek itt a környéken a szélrózsa minden irányába: Balástyára, Csengelére, Kömpöcre, Csólyospálosra. " (F. A-né) Előfordult, hogy a cserélők csapatokban érkeztek, vagy a célállomáson társult 8-10 fő, szereztek egy kocsit és azzal járták a vidéket. „Fölpakolták a kocsira a batyut, egy részük fölült rá, másik részük meg tolta a kocsit, mert ló nem volt ám eléfogva!" (F. A-né) A cserélők házaló kereskedést folytattak, járták a falut utcáról-utcára, és házhoz menve kínálták portékájukat. A cserélő kezdeményezte az üzletet, vagyis konkrétan ő mondta meg, hogy az adott árucikkért konkrétan mit és mennyit kér, ami az alku során természetesen módosulhatott, attól függően, hogy a kínált fogyasztási cikkre a vevőnek adott helyzetben mennyire volt szüksége. Ruházati cikkekhez például csere útján viszonylag olcsón hozzájuthatott ekkortájt a falusi lakosság. A cserélők és a falubeliek között „állandósult", rendszeres kapcsolatok is kialakultak, akiben megbíztak annak szállást is adtak, de kezdetben bizalmatlanul fogadták az idegeneket. „Jöttek a cserélők, mindegyiknek a zsír, szalonna, hízott kacsa, liba kellett. Nemcsak annyit vittek ami nekik kellett, hanem kereskedtek is vele. Hoztak jó dolgokat is, főleg ruhaneműt. Azt mondja a régi közmondás, hogy csere csalással jár. Úgy hívták őket, cserélök. Erre már gyalog jöttek, volt köztük megbízhatóbbak, volt aki be merte őket fogadni és ott a batyujukat lerakhatták. így aztán csak nem haltak meg a városiak se éhen, meg mi se jártunk meztelen. " (F. A-né) „ Volt a cserevilág. Pesten összeszedtek sót, cukrot, ruhákat és cserébe tojást, kis szalonnát adtunk érte, vagy szállást. A pestieknek se volt semmijük se, ilyenek jöttek cserélni. Vonattal jöttek, mert busz még nem volt. Majsáig eljöttek vonattal, onnan meg gyalog. " (B.I-né) A cserében tehát a városból hozott alapvető iparcikekk: ruha, cipő, ágynemű, edények, porce" BKMÖL XXII. 349. Kiskunmajsa közgyűlési jegyzőkönyve 1. kötet (1945-1946.) 1945. január 15. A téli disznóvágások miatt a tartósításhoz szükséges só a paraszti háztartás elengedhetetlen kelléke volt. " BKMÖL XXII. 349. Kiskunmajsa közgyűlési jegyzökönyve 1. kötet (1945-1946.) 1945. január 29. 1 4 Bálintné-Szabó é.n. 480. 169
